A kotta ugyanaz, legfeljebb a zenészek változnak. Kövér László: „Egy olyan országot veszünk át, amelynek teljesen üres lesz a kasszája, és az lesz a kérdés, hogy a hátralevő fél évet hogyan fogjuk megúszni összeomlás és csődök nélkül.” Orbán Viktor: „A dolgok jelenlegi állása szerint a mostani kormány a választásokig kisöpri a kasszát, vagyis a hiány száz százalékát felhasználják. Azért lesz szükség bizonyos rendkívüli intézkedésekre, hogy elkerüljük a költségvetés teljes összeomlását.” Természetesen minden, a politikában valamennyire is jártas magyar polgár tudja, hogy az „üres kassza” rémképével való fenyegetőzés módfelett praktikus célokat szolgál: „akartuk, de sajnos nem lehet” felkiáltással erre lehet majd hivatkozni, amikor minden, a Fidesz által korábban beígért jótétemény határidő nélkül elnapolódik

Forrás: nol.hu
Feltöltő: Edy Andre
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Január
Már megszoktuk, úgy, hogy senkit sem érdekel. A kormányrakerülők pedig a slepnek ugyanúgy fognak osztogatni, mint eddig tették.
Egyébként tényleg érdekes a helyzet, mert jelenleg az önkormányzatok többsége Fideszes, és erről senki sem beszél a Fideszben.
vukkocska
@Január: azért,mert eddig arról beszéltek, hogy az önkormányzatok számát csökkenteni kell. Ma reggel Kósa Lajos javított, azt mondta, hogy nem az önkormányzatok számát, hanem a képviselők számát kell csökkenteni. Rájöttek, hogy rengeteg szavazatot veszítenek a korábbi kijelentésükkel még akkor is, ha Fidesz önkormányzatok vannak jelentős mértékben, mert az emberek féltik a jövőjüket. Ezért nem lehet tudni tényleg azt, hogy mit is akar valójában a Fidesz csinálni.
Aczél Endrének pedig a cikkében teljesen igaza van.Ő egyébként is egy közgazdász.
batukán
Bizony emlékszünk még a Fidesz végnapjaira, amikor egy eldugott kis 500 fős faluban 100 milliós tornatermet akartak építeni annó 8 éve. Két kézzel szórták a pénzt, mer látták a vereséget. Most meg savanyú a szőlő. Igaza van Aczélnak. Állitólag rendkívüli szakértő kormány a Fidesz, akkor miért akar egy rossz passzban lévő országot átvenni?Tudhatná, hogy a szarból nem lehet légvárat építeni. Azt meg Aczél nélkül is tudjuk, hogy azért ígérnek, hogy később mondhassák, sajna nincs pénz ezek üresen hagytak mindent. Ha nem lenne pénz akkor nem így mennének a dolgaink, nemzetközi szakemberek követik a gazdasági és pézügyi dogainkat, azért annyira nem írtak még le, mintahogyan előadják.
szaboria
Érdekes erre a cikkre miért nem reagálnak a nagy Fideszes rajongók.Mert érzik,hogy nagy igazság van benne.
Valahol olvastam Bajnai megfogja öket, mert mindent úgy fogátadni, hogy annak nyoma marad.
msziki
A gyerek is megmagyarázza a szülőnek a rossz bizonyítványt, hogy a tanár pikkel rá, és mindent megígér, hogy elkerülje a verést. A bűnbak keresés és másra mutogatás helyett ideje lenne a politikusoknak is az ország valós dolgaival és a válságból történő mielőbbi kilábalás megoldásaival foglalkozni. Ez közös célok elfogadása és összefogás nélkül nem fog menni. Lehet kétharmaddal is nagyot bukni és fordítva.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.