A 2009-es Meleg Méltóság Menete - Méltósággal vonultak„A rendőrség nem engedélyezte az idénre tervezett budapesti melegfelvonulást, értesült a mandiner.hu. Steigler Sándor a Szivárvány Misszió Alapítvány vezetője megerősítette a hírt az Indexnek. Az útvonalat már tavaly szeptemberben tudomásul vette a rendőrség, de ezt a múlt héten meg akarták hosszabbítani a Parlamentig. Ezután jött a tiltó határozat, amelyet a Szivárvány Misszió Alapítvány a bíróságon támad meg.” (Index)Természetesen meg kell szólalnunk a melegfelvonulás betiltásának ügyében. Ahogy arra Rajcsányi Gellért a Mandineren már rámutatott, a gyülekezési jog mindenkinek demokratikus alapjoga, aminek a gyakorlását – és ez már az én személyes véleményem – nagyon szélsőséges esetben sem szabad korlátozni. A Mandiner szerzője azt is helyesen látja, hogy a „közlekedés aránytalan sérelme” „gumihivatkozás”, amit a rendőrség többnyire sajnos a jogkorlátozás legitimálására alkalmaz. Kérdés, hogy miért. Ha rosszhiszeműen akarnám értelmezni az eseményeket, azt mondanám: talán az bosszantotta fel az alkotmányozási hévben égő jogalkotókat, hogy a felvonulás szervezői a házasságot egy férfi és egy nő kötelékeként szentesítő, tervezett alkotmánymódosítás ellen is tiltakozni akartak. Könnyen lehet, hogy ez már nem fér bele a „hadd szóljon bele a nép is az alkotmányozásba” címszóval futó, nemes kezdeményezésbe. Márpedig ez a lépés nyilvánvalóan távolodást jelentene az egyneműek házasságának vagy élettársi kapcsolatának elismerésétől – nem csoda tehát, hogy az érintettek tiltakoznának, és ezt a törvényhozás központjának szimbolikus közelségében tennék. Ha lehetne. Persze jóhiszeműen nem zárnám ki annak a lehetőségét sem, hogy - ahogy arra tavaly is láttunk példát - ezúttal is csupán a rendőrség túlbuzgóságáról, illetve egyszerű félreértésről van szó. A helyszínválasztás módosítása révén talán elsimítható a konfliktus – más kérdés, hogy a szervezők ragaszkodnak a Parlament közeli helyszínhez, és ezért a bíróságon is hajlandóak megtámadni a döntést. Bárhogy is ítél azonban a bíróság, az üzenet mindenképpen rossz. Egy jó előre bejelentett, jellemzően békés rendezvényről van szó – még hosszas mérlegelés után sem lehet igazolt egy ilyen demonstráció ellen tiltó határozatot kiadni. Az Orbán-kormány alatt mindeddig nem volt példa a gyülekezési jog tendenciózus korlátozására. Nem most kéne elkezdeni. 

Forrás: Kettős Mérce
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.