A Legfőbb ügyészség megerősítette írásban, (mellékletben) azon felhívásainkat, melyben tájékoztatunk minden hatóságot, Minisztériumot, nyomozó szerveket, Parlamenti Képviselőket, hogy Magyarországon a Bírósági Végrehajtó a Király, mert nagyobb törvényi hatalommal rendelkezik, mint a Köztársasági elnök, vagy a Belügyminiszter! Mint ahogy a Dr. Pesti László legfőbb ügyészségi ügyész levelében leírta, a Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara, mint köztestület felett a törvényességi felügyeletet a Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter látja el, de az Ő hatásköre csak a végrehajtók kinevezéséig tart. A kamara feletti ellenőrzési vagy felügyeleti jogkört nem gyakorolhatnak, ügyészségi vizsgálatot nem kezdeményezhetnek a gazdálkodásukkal, tagdíj fizetési, és költségvetési vizsgálatot nem folytathatnak ellenük. Ezek szerint van Magyarországon egy olyan Kamara, mely törvényileg jogi személyként van titulálva, állami támogatással felhatalmazták a szabad rablásra. Jól átlátható és olvasható azon törvénytervezeteben is, amit most tárgyal a parlament, hogy ez sem elég nekik, teljes törvényi felhatalmazást, teljhatalmat akar a végrehajtói kamara az embertelen rablásaikra és emberi méltóságot megalázó cselekedeteikre. Kérjük, az Összes Parlamenti Képviselőt, hogy ne engedjenek a zsarolásnak és NE fogadják el a végrehajtási törvényt, ami az egész nemzet magán vagyonának megszerzésére ad felhatalmazást a törvény mögé bújó rablóknak. Ezen kérdésben, összefogással azonnali lépéseket szükséges tennünk, mert a parlament 2011. 12. 19. napján a végrehajtói kamara előterjesztése alapján elfogadja a végrehajtási törvényi felhatalmazást a jövőbeni magánvagyon gyorsabb törvényi megszerzésében. Várom az ötleteket, mert nincs időnk! Most kell lépnünk, hogy tavasszal NE legyen a fél ország hajléktalan a szétvert családokban!
A Főügyészség megerősítette a végrehajtókat "királyságukban"
Forrás:
feherkemeny.hu
Feltöltő: barew7
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 22., 11:37
Sulyok Tamás egy tollvonással átírta a honvédségi vezetést
Itthon
- 2024. May 22., 11:57
Hivatali visszaéléssel gyanúsították a fideszes képviselőt – Mexikóban bujkált, előkerült és most polgármester lenne
Itthon
- 2024. May 22., 10:34
Dobrev Klára hatalmas bejelentésre készül – egy közjogi méltóságról rántja le a leplet
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:23
Óriási trauma: Az expornós kesereg a Facebookra, mert keveslik rajta a ruhát
Itthon
- 2024. May 21., 13:07
Ilyen autóból szinte lehetetlen élve kiszállni, ijesztő fotók
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Új hozzászólás