Magyarország megújítása és átszervezése az európai elvek és értékek alapján történt - jelentette ki az Európai Parlament (EP) szerdai, Magyarországról szóló vitájában Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő Strasbourgban azt mondta, e megújítás és annak tempója mellett természetes, ha vitás kérdések is felmerülnek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az unió által felvetett problémák könnyen, egyszerűen és nagyon gyorsan orvosolhatók.

Kiemelte azt is, hogy a bizottság kifogásai közül egy sem érinti az új magyar alaptörvényt.

Ezt megelőzően José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke beszélt, aki szerint előbb a jegybanki függetlenség kérdésével kell foglalkozni, hogy megkezdődhessenek Magyarországgal a tárgyalások az igényelt pénzügyi támogatásról.

Az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének vezetője hangsúlyozta: a vita nem Magyarország ellen, hanem Magyarországgal, Magyarországért folyik. Ezzel arra is utalt, hogy a vitában rész vesz Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Barroso - emlékeztetve arra, hogy az általa vezetett testület az előző napon konkrét kifogásokat fogalmazott meg a közelmúltban hozott magyar törvények miatt - leszögezte: azt akarják, a gyanú leghalványabb árnyéka se lengje körül azt, hogy Magyarországon maradéktalanul érvényesülnek az unió jogi előírásai.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kontinens gyakorlatilag összes országát tömörítő Európa Tanács szintén foglalkozik a magyar jogalkotás kérdéseivel.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Persze hogy tele van hibával. 2 év alatt csak a lábukra öntötték sietve a betont. Pártalkotmány, pártra szabott választási törvény, felsőoktatásban csökkentett keret a jogásznak, közgazdásznak (nem tűrik a konkurenciát így az a kevés akit támogatnak az legyen már ismerős...) Nyíltan beismerték hogy kibaxnak a következő kormányokkal. Nem normális az ilyen. Ellenzékből fele ekkora "gaztettekért" már habzó szájjal verték az asztalt. Ezt a sok pártkatona miért is nem veszi észre? Legjobb példa az üzemanyagár. 300 ft környékén milyen okosak voltak most meg 450 és minden szerdán emelik. Jaj elnézést, Őszőkesége megmondta, hogy "figyelemmel követik". Ezek csak elutasítanak, kacsának minősítenek, saller, koki, háború, lőporszag, reflexből ontják az irdatlan hazugságokat. Csak sajnálni tudom aki a választások előtt bedőlt ennek a senkiházi bandának...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
moiszikf
@Hellcat: Az MSZP ténykedését nem nevezném impotenciának,inkább aktív közreműködésnek. Folyamatosan odatették magukat,fityeszes "kampány és toborzó anyagnak". Lehet valaki "véletlenül",éveken át ennyire hülye? Elvégre,a hazai politika csúcsáról beszélünk.
Hellcat
@moiszikf: Hát mindenesetre szerintem jól kibaxtak magukkal. Akár direkt segítették orbánt a trónra akár nem.
maghiar
@Némó Matróz: Pedig inkább hallgatott volna,mert sok értelmes nem jött ki az ő száján sem.
coyote3
Nekem nagyon tetszett, hogy azért nem tagadta meg önmagát. Ott is hazudott egy nagyot. :)
moiszikf
@Hellcat: Ismerjük a mondást: KISZ-titkár,a KISZ-titkárnak,nem vájja ki a szemét. :-D
Némó Matróz
@maghiar: Mikor hallottál te gyalázkodástól eltekintve bármi jót is egy fideszestől?
Mert ők ott kint is csak gyalázták hazám megválasztott kormányfőjét.
Ha rajtam múlna akkor már régen beszántottam volna mindet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.