Nemmel válaszolt Gyurcsány Ferenc arra a kérdésre, hogy másolta-e a szakdolgozatát vagy annak egy részét. A volt miniszterelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este azt mondta: diplomamunkájához a forrásanyagok egy részét és az inspirációt a Rozs család balatonfüredi házában szerezte, de nem másolta le akkori sógora szakdolgozatát.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kifejtette, a plágium csak úgy bizonyítható, ha két dolgozat megegyezik, mivel azonban mind az ő diplomamunkája, mind egykori sógoráé, Rozs Szabolcsé eltűnt a pécsi egyetemről, az ügyben csak sejtetni vagy gyanúsítgatni lehet.

Ezzel kapcsolatban arra utalt, nem tekinthető hitelesnek az a dokumentum, amelyet a Hír TV Rozs Szabolcs szakdolgozataként mutatott be, mivel az nem hivatalos, nem iktatta az egyetem. Gyurcsány Ferenc szerint az is elképzelhető, hogy az iratot az ő "ellopott" szakdolgozata alapján, utólag állították össze, ismerve 1984-es diplomamunkájának ma is fellelhető bírálatát, az abban megfogalmazott hibákat, hiányosságokat.

A volt kormányfőnek meggyőződése, hogy diplomamunkáját és sógoráét is ellopták az egyetemről, mondván nehezen hihető, hogy véletlenül éppen ez a kettő tűnt el. Arra a kérdésre, hogy volt-e köze a dolgozatok eltűnéséhez, kilopásához Gyurcsány Ferenc határozottan nemmel válaszolt.

A politikus emellett megnyugtatónak nevezte, hogy a Pécsi Tudományegyetem kiterjeszti az intézményben és jogelődeinél tárolt diplomamunkákkal foglalkozó tényfeltáró bizottság feladatkörét, így a testület az ő szakdolgozatának eltűnésével és az azzal kapcsolatos plágiumgyanúval is foglalkozik majd. Szerinte tisztességes és hiteles vizsgálatot csak az egyetem folytathat arról, hogy az ellene felhozott vád igaz-e, bizonyítható-e.

Azt, hogy négy év elteltével a sógoráéval azonos címen adott be szakdolgozatot, nem találta furcsának. Szerinte a témamegjelölés - A Balaton-felvidék szőlészete és borászata - "meglehetősen általános", a család pedig Balatonfüreden lakott.

Gyurcsány Ferenc arra is kitért, hogy dolgozatához a forrásmunkák egy részét és az inspirációt a Rozs család füredi házában szerezte. Azt mondta: azok a családtagok, akik most csaknem harminc év távlatából állítják, hogy ott nem találhatott a témába vágó szakirodalmat, nem mondanak igazat. "Sok anyag volt ott, ebben a témában jó néhány anyag. (...) Szakkönyv, beszámoló, kézirat" - mondta, megjegyezve, egykori sógora is dolgozhatott ezekből.

Az interjúban azt is hangsúlyozta: nem megy bele abba a "zsákutcába", amelynek a végén "a politikai halál" van, nem fogadja el, hogy neki, a megvádoltnak kell bizonyítani az igazát, nem azoknak, akik plágiummal gyanúsítják.

A korábban plágiumügye miatt Schmitt Pál lemondását sürgető politikus beszélt arról is, hogy nem változott a véleménye a plágium erkölcsi megítéléséről. De úgy fogalmazott: "tudom, hogy ebben az ügyben nincsen plágium".

Közölte azt is, hogy helyreigazítást kért az őt megvádoló Magyar Nemzettől, s ha ennek a napilap nem tesz eleget, pert indít ellene.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@szaboria1: Dehogy élem...nem érdekel, de ha már itt vagyok, vagyunk és adott a téma, hát kivesézzük.
A Bokrossal és akárkivel az a helyzet, hogy mindig akkor kerülnek terítékre amikor valamiben feltűnnek. Ha hallgatnak más is hallgat.
Csizmás Kond
@szaboria1: ja és előkerült a sogi diplomája...ezért nem fog az övé sose előkerülni.
Dr.luigilongo60
@Csizmás Kond: Két napja még azt szajkózták a szarjancsik, hogy mind a kettőt Fletó lopta el, most már csak az övét?
Érdekes, hogy változnak a vélemények és a képzelt tények szinte naponta.
Csizmás Kond
@Dr.luigilongo60: ilyen a világ...de te tudod, hogy elő fog kerülni igaz ?
Dr.luigilongo60
@Csizmás Kond: Tények nélkül ítélkezni a legnagyobb taplóság, főleg ha valaki gondolkodása kizárólag csak az elfogult médiára korlátozódik, bár mondjuk ez látszik is egyeseknél.
Csizmás Kond
@Dr.luigilongo60: igaz tény csak annyi van, hogy van egy igazi diploma és van egy bírálat, ami rettentően hasonlít egymásra, habár a kettőnek semmi köze egymáshoz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.