A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az élet pártján áll, és azt vallja, hogy az abortusz emberi élet kioltása - ezt a kisebbik kormánypárt közölte szerdán az MTI-vel, kiemelve: az abortusztabletta bevezetése körüli vitát orvosszakmai alapon kell megítélni.

Mint írták, a jelenlegi magyar viszonyokat figyelembe véve tudomásul veszik azt a tényt, hogy a társadalom azt a védelmet tudja nyújtani egy kezdődő életnek, amelyet a hatályos magzatvédelmi törvény rögzít.  Hangsúlyozták: visszautasítanak minden olyan vádat, amely azt a látszatot kelti, hogy az élet melletti kiállás - a törvényben rögzített kereteket felrúgva - az abortusz szigorítását jelenti. A KDNP szerint az abortusztabletta bevezetése körül kialakult vitát orvosszakmai alapon kell megítélni. 

A kisebbik kormánypárt minden történelmi egyház nevében tiltakozik az ellen, hogy a DK közleményében "elvakult vallási fundamentalistáknak" nevezte a párt képviselőit, csak azért, mert egy keresztények számára fontos kérdésben meggyőződésüknek hangot adtak. 

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) burkolt abortuszszigorítást képvisel az abortusztablettával kapcsolatban, amit a DK elfogadhatatlannak tart. Molnár Csaba, a párt alelnöke szerdán az MTI-nek azt mondta: nem szakmai, hanem politikai az abortusztabletta engedélyezése körüli vita, a szakma ugyanis ezt támogatja és alkalmazhatónak tartja.

"A vallási fundamentalizmusukba belevakult KDNP-s képviselők az egyébként is meglévő szélsőséges abortuszellenességüket csomagolják be abortusztabletta elleni kampányukba" - jelentette ki a képviselő, aki szerint a kereszténydemokratáknak nem az abortusztablettával van elsősorban problémájuk, hanem magát az abortuszt akarják korlátozni vagy tiltani.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gabrella
Azt minek nevezik mikor a kormányok kiéheztetik a már megszületett gyerekeket és szüleiket?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@sziráki ágnes: ...feltevésem, hogy te nem vagy nő...az abortusz tablettával kapcsolatban meg az, hogy csak úgy pofára nem tiltják be.
Csizmás Kond
@sziráki ágnes: tőlem...én is macska vagyok...:)
sza
@Csizmás Kond: Vannak kandúrok is.
marlin2
KDNP: az abortusz emberi élet kioltása
Na, akkor ezek az Isten barmai most azt állítják, hogy pl. a "Viktorkának" az a születési dátuma, amikor az apukájával elment a sarki presszóba, és az anyukájával ment haza!!
Vagy a barmok szerint mikor is kezdődik az emberi élet??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.