A leszakadás, a töpörödés és az elszegényedés költségvetésének nevezte Gyurcsány Ferenc volt kormányfő a nemrég megismertetett 2013-as büdzsétervezetet. A Demokratikus Koalíció elnöke sajtótájékoztatóján rámutatott: a költségvetési terv mögött meghúzódó gazdaságpolitika az elmúlt két év folytatása, ezért könnyen megjósolható az eredménye is. A volt miniszterelnök szerint Orbán Viktor reménye, ígérete és várakozásával ellentétben stagnálni, vagy csökkenni fog a gazdálkodás, akárcsak a reálkeresetek és a fogyasztás; mindeközben pedig magas szinten be fog ragadni az infláció. „Kevesek jelenéért feláldozza a többség jövőjéért” - fogalmazott Gyurcsány. A volt miniszterelnök rámutatott: egy, a magyarhoz hasonló nyitott gazdaságban a beruházás az elsődleges. Utóbbiak viszont a 2013-as évben szintén csökkenni fognak, aminek több oka is van. Egyfelől a befektetők zöme az Európai Unióból jön, a jelenlegi kormányfő viszont egyértelművé tette, hogy hátat fordít az Európai Unió centrumának,...
Gyurcsány megadóztatná a vagyonosokat
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 19:17
Gyász – Elhunyt Varga Szilvia
Itthon
- 2024. May 19., 19:16
Szentkirályi Alexandra szembesült a valósággal: a helyzet szörnyű, gyermekek születnek meg középkori körülmények között
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ja és szja-t is többet kellett fizetniük.
Ennyire rövidtávú az emlékezet?
Új hozzászólás