Egyetért a Fidesz-frakció a 2013-as költségvetést érintő kormányzati kiigazító lépésekkel, a képviselőcsoport szerint ugyanis ha az Európai Unió többet követel, akkor nem a családok, hanem a bankok terheit kell megemelni - közölte Rogán Antal az MTI-vel. A Fidesz frakcióvezetője így reagált Matolcsy György szerdai tájékoztatójára, ahol a nemzetgazdasági miniszter bejelentette: további 367 milliárd forintnyi, a jövő évi büdzsét érintő kiigazításról döntött a kabinet annak érdekében, hogy az Európai Bizottság is teljesíthetőnek lássa jövőre a GDP-arányos 2,7 százalékos költségvetési hiányt. Elmondta: az Európai Bizottság október 15-én küldött levélben azt jelezte, hogy a hónap elején ismertetett 397 milliárd forintos egyenlegjavító intézkedések költségvetési hatásának csak kétharmadát tartja megalapozottnak, így további lépések híján 3,7-3,9 százalék lenne a hiány 2013-ban.

Forrás: profitline.hu
Feltöltő: Pilóta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pilóta
Mert, kik is a leginkább tőkeerősek?!
verőce21
Ez olyan nekik, mintha a tűzre olajat öntenél. (és nem ugrasz hátra időben) :)
kkalman
Toooóni! Te sem hiszed el amit mondasz. Ha mégis, akkor hülyébb vagy, mint amilyennek kinézel.
sport50
és még mindig ez a szöveg megy!!mindenki tudja mi isszuk meg a levét!és nem ő miattuk,á nem! az a csúnya imf,elmúlt 8év amiből 2és fél az övéké,meg gyurcsány,mint tudjuk!!azt,hogy számolni sem tudnak,nehéz lenne beismerni!!!nem kell hülyének nézni mindenkit!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.