A kormány manipulált statisztikákkal alátámasztott teljesítménye a munkaerőpiacon egyenlő a nullával - jelentette ki Gúr Nándor, az MSZP szakpolitikusa. Hozzátette: Orbán Viktor kevés dolgot ígért konkrétan a választások idején, de az egymillió új, adózó munkahely ilyen volt - most mégsincs sehol.

Az MSZP szerint a kormányváltás óta nem történt előrelépés a foglalkoztatáspolitikában, nyoma sincs 250 ezer új munkahelynek, csak a közfoglalkoztatottak és a részmunkaidőben dolgozók száma nő dinamikusan.

Gúr Nándor, a szocialista párt alelnöke szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a harmadik negyedévében 3 millió 936 ezer volt a foglalkoztatottak száma, ami lényegében megegyezik a pénzügyi-gazdasági válság előtti szinttel. Ugyanakkor véleménye szerint sokat romlott a munkaerőpiac szerkezete.

A KSH jelentése alapján egy év alatt 80 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, Gúr Nándor viszont azt hangsúlyozta, hogy ez elsősorban a közfoglalkoztatottak számának 30-50 ezres gyarapodásával magyarázható, másrészt azzal, hogy sokkal több a részmunkaidőben dolgozó.

A parlament foglalkoztatási bizottságának MSZP-s elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány tíz év alatt egymillió új, adózó munkahelyet ígért, és noha ebből időarányosan 250 ezernek már meg kellene lennie, "semmi sem történt".

A kedvezőtlen jelek közé sorolta, hogy a pályakezdők foglalkoztatási rátája mindössze 19 százalék, a munkanélküliség pedig eddig nem látott szintre, csaknem 30 százalékra nőtt a körükben. Északkelet-Magyarországon a foglalkoztatottság szintje nem éri el az 50 százalékot, és a közmunka kiterjesztése ellenére is négyezerrel csökkent egy év alatt a foglalkoztatottak száma. A tavalyinál 24 ezerrel többen vannak ugyanakkor azok, akiket határozott időre alkalmaznak, vagyis nincs biztos munkahelyük - sorolta.

Kitért arra is, hogy a kormány 22 ezerrel csökkenteni akarja a közszférában dolgozók számát, valamint arra is, hogy az egymillió új munkahely mellett a Fidesz másik lényeges ígérete, a radikális adócsökkentés sem teljesült: a kiskeresetűek rosszul jártak az egykulcsos adóval, míg a jómódúakat jövőre a szuperbruttósítás megszüntetése is segíti.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Csomagoljon... a zsebeiket is ürítsék ki !
nyanya001
Csomagoljon... a zsebeiket is ürítsék ki !
adsl70
ezeket már nem vakarjuk le.. ők és kohn bácsi maradnak az idő végezetéig.
overdose
250000-ezer eltünt vagyis külföldre ment ill munkanélküli lett! Hol vannak az új munkahelyek? úgyan kalács pár száz közmunka 3 hónapra ! Ez a nagy teljesitmény a fideszes úraknak.De minden baromság,stadionok ,felcsút, ill nevelés :anyátokat nevelgessétek primitiv banda, maguknak végtörlesztés, a lényeg majd búkta után !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.