Támogatta az Országgyűlés oktatási bizottsága hétfői ülésén a köznevelési intézmények átadás-átvételét szabályozó törvényjavaslatot. Bár maga az oktatási államtitikárság is egy kormányelőterjesztésben erős aggodalmát fejezte ki, hogy megvan-e a szükséges tárgyi, személyi és főleg pénzügyi keret az iskolaák államosítására, továbbá az oktatási bizottságban korábban "nagykoalícióban támadták" az elképzelést, hétfőn mégis átment a bizottságon a grandiózus tervről szóló törvénytervezet Pokorni Zoltán (Fidesz), a bizottság elnöke ezúttal úgy fogalmazott: fontosnak tartja, hogy a törvény minél hamarabb megszülessen, ugyanakkor veszélyesen későn nyújtották azt be, hiszen az új köznevelési törvényt tavaly decemberben fogadták el, és azóta a feladatok ismertek. Későn hozta létre a tárca a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (KIK), későn vette sorra a feladatokat - mondta, amit felelőtlenségnek tart.

Forrás: hir24.hu
Feltöltő: Pilóta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.