Még csak pár napja nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt a vértesszőlősi eperföld, de a tulajdonosnak máris fontos döntést kellett hoznia: kitiltotta a hat éven aluli gyerekeket.
Illusztráció: freepik.com
A tulajdonos elmondta: elég sokan járnak hozzájuk és ebből adódóan néhány olyan vendég is megfordult már náluk, akik viselkedése kifogásolható volt.
Azzal nincs baj, ha gyermekes családok érkeznek. A szülői felügyelet hiányzik sok esetben. Besokalltunk. Az anomáliáknak pedig véget kellett vetnünk
– fogalmazott.
Úgy gondolom a tiltással védjük a gyümölcsöket, a többi vásárlót, a gyermekeket és a munkánkat is
– tette hozzá.
Elmondása szerint többször is előfordult, hogy szaladgáltak a gyerekek az ágyások között, végezték kis- és nagydolgaikat, eltaposták a növényeket, de olyan is volt, hogy egymást dobálták eperrel. Az új szabály szerint 6 éves kor alatti gyermeket nem engednek a területre, a 6-12 éves korosztályt pedig gyermekenként egy felnőtt kísérettel fogadják – közölte a liner.hu.
A tiltólista egyébként szép hosszú: házi kedvencet, kisállatot sem engednek be, ez pedig a gyermekjátékokra, rollerekre, kerékpárokra, tolókocsikra, sámlikra, talicskákra, kemping székekre, nyugágyakra is vonatkozik.
A kemma.hu beszámolója szerint a döntés fogadtatása igen vegyes volt, van, aki egyetért a döntéssel, mások viszont felháborodtak. Például a nagycsaládosok, mert a szabályok miatt több 10 ezer forintos kiadásuk lehet, ha minden gyermek mellé plusz egy felnőttel számolnak, akire a szedési mennyiség (2 kilogramm) ugyanúgy vonatkozik.
Nagyon jogos a tulajdonos felháborodása és szigorítása a saját és a tisztességes eperszedők érdekében. A barbárok maradjanak otthon, mert esze nincs még ahhoz sem, hogy felfogja mennyi munka áll amögött, hogy valaki az érett gyümölcsöt leszedhesse.