Optimista vagyok, de nagy harc lesz – mondta Orbán Viktor magyar kormányfő a brüsszeli tanácskozás után azzal kapcsolatban, hogy sikerül-e megvédeni a kohéziós politikát, és ezen belül is Magyarország számára elérhető forrásokat. Fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy a 2014-20-as költségvetési keretben 30 százalékkal kevesebb kohéziós támogatás áll hazánk rendelkezésére. – Nyerhető a mérkőzés, méltányos megoldásért harcolunk – mondta a kormányfő, aki kérdésünkre ugyan nem akart semmit elárulni a magyar megoldási javaslatokról, de közölte: mindenki tudja, hogy a magyar problémára megoldást kell találni. Kitért arra is: „a legerősebb ütőkártyánk, hogy a magyar pénzügyi konszolidációt most már az Európai Bizottság is elismeri”, illetve hogy Magyarország egyike annak az öt uniós államnak, amely képes adósságot csökkenteni, ráadásul a legnagyobb arányban. – Érzékelhető hangulatváltozás van Magyarország körül – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy az Európai Bizottság őszi gazdasági...

Forrás: nol.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kukac50
A Rokkantak is méltányos igazságos emberséges ellátásért harcolnak.
Orbán is pénzért harcol a rokkantak is!
KöBüKi
Harcoljon inkább Gratzban.!!Brüsszelbe inkább értelmes ember ész érvei kellenek.!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.