Információs pontot nyitott a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán Budapesten, a Nagymező utcában. Az irodánál Böröcz István vezérigazgató, valamint a helyet biztosító Thália Színház menedzser-igazgatója, Kálomista Gábor vágta át a nemzeti színű szalagot.

A közmédia közösségi médiává alakulását az arculatváltással jelentette be az MTVA - emlékeztetett a vezérigazgató, hangsúlyozva: ennek állomása az Info Pont működtetése.

A látogatók könyv, hanghordozó vagy DVD formájában vásárolhatják meg a közmédia műsorait, tartalmait, tájékozódhatnak programjairól, de akár jegyeket is vásárolhatnak például a Rádiókabaré felvételeire. Az Info Pont közönségtalálkozóknak is helyet ad majd, de az érdeklődők informálódhatnak és véleményt is mondhatnak a műsorokról - mondta Böröcz István.

A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy az ugyancsak Nagymező utcai Látvány Stúdióban a közrádió kulisszái mögé tekinthetnek be az erre járók, de telefonon és interneten is lehetőség nyílik a kapcsolattartásra. Böröcz István reményét fejezte ki, hogy az Info Pont személyesebb kapcsolattartásra nyújt lehetőséget.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.