A rokkant nyugdíjasok pokoljárásáról tartott sajtótájékoztatón tett megdöbbentőm őszinte bejelentést egy újságíró. Kéri J. Tibor újságíró, aki korábban a Magyar Televízió parlamenti adásainak főszerkesztője és a Népszabadság főmunkatársa volt, a sajtótájékoztatón - elmondta: szívinfarktusa után leszázalékolták. Májusi felülvizsgálatakor kimondták, hogy nem rehabilitálható, októberben viszont már arról értesítették, hogy javult az állapota, ellátását ezért 41 ezer forintra csökkentik. Szavai szerint a határozat "vérlázító hazugság", állapota nem javult, orvosi diagnózisát meghamisították. Az újságíró azt mondta: ha ellátásának csökkentése jogerőre emelkedik, nem tudja kiváltani a gyógyszereit, ami azt jelenti, hogy szívbetegként "gyötrelmes, hosszú haláltusa" várna rá. Kéri J. Tibor a sajtótájékoztatón ezután azt mondta, ha csökkenti a nyugdíját, öngyilkosságot követ el. Pontosabban, azt ígérte, hogy felgyújtja magát az Országház előtt.
A parlament előtt gyújtja fel magát a leszázalékolt magyar újságíró
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- A fideszes Németh Zsolt szerint, ha nem lennénk NATO-tagok, most mi állnánk háborúban Oroszországgal
- Ma jött a hír: rendkívüli bejelentéseket tesz a kormány
- Nem hívta fel a nemzet színészének választott Kulka Jánost, ezzel egy 24 éves tradíciót szakított meg Vidnyáns...
- Zelenszkij kiállt, elmondta, miről is beszélt olyan hosszan Orbánnal
Itthon
- 2024. May 8., 21:32
A DK jachtbortánnyal vádolja az egyik budapesti polgármesterjelöltet
Itthon
- 2024. May 8., 21:05
Mindent tagad a belügy – Nem blokkolják a netet
Itthon
- 2024. May 8., 20:39
Meszeltek a csornai fantomgyárnak – Bukta a tízmilliárdos állami hitel is
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 8., 07:00
Vásárlás határok nélkül – Földbe döngölik a magyar webáruházakat a külföldi óriások
Itthon
- 2024. May 7., 19:55
Felmondhat a fogtündér – Fogakat növesztő gyógyszer tesztje indul hamarosan
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:35
Sztárbox: Itt a váratlan fordulat – Istenes Bence bunyózik Molnár Áron helyett az 1 millió dolláros nemzetközi bokszversenyen
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás