Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a telefonhívásokra és szöveges üzenetekre kivetett adó miatt - értesült csütörtökön az MTI.

Egy bizottsági forrás megerősítette: úgy vélik, hogy a telefonadó uniós jogot sért, a távközlési szektorra kivetett adóteherből származó bevételt az állam ugyanis - az uniós előírásokkal ellentétben - nem a telekommunikációs szektorra, a távközlési infrastruktúra fejlesztésére fordítja.

Az uniós forrás az MTI-nek elmondta, hogy a bizottság úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldött a magyar kormánynak, amivel az uniós jog szerint elindult a kötelezettségszegési eljárás. Az uniós tisztviselő rámutatott, hogy a 2012-ben a telefonhívásokra és a szöveges üzenetekre kivetett adó a 2010-ben a távközlési szektorra kivetett különadó kivezetését követi, és a bizottság a különadó miatt is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben, azt az ügyet pedig jelenleg az Európai Bíróság tárgyalja.

A telefonadó kivetését tavaly áprilisban jelentette be a kormány a Széll Kálmán-terv 2.0 nyilvánosságra hozásakor, és tavaly július 1-től fizetjük. Mértéke az év elején nőtt. Korábban a magánszemély ügyfelek esetén a percenkénti és SMS-enkénti 2 forintos adóból havi 400, ezentúl 700 forintot kell a telefontársaságoknak az államkasszába utalniuk, a céges ügyfelek esetén pedig 1400-ról 2500 forintra ugrott a havi maximum.

Ez a második kötelezettségszegési eljárás, amely a telekomunikációs szektorra kivetett adók miatt zajlik Magyarországgal szemben. Az Európai Bizottság a telekomadót ellen is eljárást indított tavaly októberben. A bizottság álláspontja szerint álláspontja szerint a távközlési vállalkozásokra kivetett különadó valójában olyan igazgatási díjnak minősül, amely - az uniós irányelv előírásaival ellentétben - nem a szabályozási és engedélyezési rendszerhez kapcsolódó költségek fedezésére, hanem a központi költségvetés bevételeinek növelésére szolgál. Ezzel összefüggésben a bizottság úgy véli, hogy a távközlési szektorra csak a valamennyi gazdasági ágazatot egységesen érintő adók (például társasági adó) és az igazgatási díjak vethetők ki, kizárólag ezen ágazatot sújtó különadó azonban nem.

Az Európai Unióban számos ország ellen zajlik kötelezettségszegési eljárás, mivel a bizottságnak ez a fő eszköze, ha úgy látja, hogy valamelyik tagállam az uniós szerződésekkel vagy a közösen elfogadott irányelvekkel ellentétes döntést hoz.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
@Hellcat: a bankadót sem hárították át, éppen csak pár száz, ezer forinttal lett drágább minden díjcsomag... tündérmese matolcsy módra.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sport50
majd ha megbüntetik az országot,fizethet a következő kormány,vagyis megint mi!!!
turul72
@darwin: Van jogász csapat, és okos ember is. Mind a kettőt úgy hívják: Orbán Viktor. Mivel minden döntést egyedül hoz meg.
Hogy néha téved, hát istenem, arról nem tehet.
Hogy mindig téved, és még mindig miniszterelnök, na arról meg mi, az istenadta nép tehetünk, mert eltűrjük. Sajnos.
coyote3
Törvény van rá, hogy a büntit a nép fizeti...:)
radios45
@turul72: bizony bizony, amíg tűri a birka nép, addig napról napra csak rosszabb lesz.
Egyébként Orbánc tényleg úgy adja elő a bejelentéseit, mintha ő lenne az EU irányítója, a mindenható király,pl. az egy kulcsos adót, több szomszédos ország is átvette tőlünk"
Az is igaz, hogy a jól fizetett tanácsadói adják neki a sok hülyeséget.
ujbuda
@darwin: még önnállo jo gondolatuk se!!
ujbuda
@turul72: sajnos2014 el kell!!Utána már csak MI rajtunk SZAVAZOKON mulik!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.