Az egymillió új munkahely álma már két éve is nevetségesnek tűnt, és ez most sincs másképpen. Igaz, hogy a kormányváltás óta jelentősen nőtt a foglalkoztatás - többnyire a közszférának, a közmunkának és statisztikai trükközéseknek köszönhetően - de a jelenlegi trend alapján biztosan nem lesz egymillió új munkahely - olvasható a Ténytár blog bejegyzésében.
A kormányzati foglalkoztatáspolitika egyrészt nem kedvez a fiataloknak - a fiatalok körében a munkanélküliségi ráta történelmi mélyponton van -, másrészt a versenyszférát sem támogatja. 2012-ben több tízezer fővel csökkent a foglalkoztatás a versenyszférában, beruházások hiányában pedig nem lehet új munkahelyekre számítani.
Egymillió közmunkást pedig nem tud az állam alkalmazni annak érdekében, hogy meg legyen a varázslatos szám, hiszen sem a valós állapotok, sem pedig a költségvetés nem teszi ezt lehetővé. Nyilvánvalóan szükség van a közmunkára is, de nem szabad átesni a ló túlsó oldalára.
5 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás