Egy január 10-ei tájékoztatóból kiderül: január 1-től a napi hatórás közmunkát részesíti előnyben a kormányzat. Ennyi munkáért azonban csak 37 ezer forint jár. „A mezőgazdasági és néhány speciális projekt kivételével minden egyéb közfoglalkoztatási programot 5 hónapra maximáltak, és 6 órás foglalkoztatást engedtek meg. Ez annyit jelent, hogy a többség a beharangozott emelés – nettó 47 ezerről 49 ezerre - helyett 10 ezerrel kevesebbet kap a munkájáért” – tudatta lapunkkal Seres Mária, Mátraverebély polgármestere. Seres szerint fontos megjegyezni, hogy fél éves egyeztetés és előkészítő munka után 2012 decemberében még 8 órás foglalkoztatásról, illetve jellemzően február 1-jei projekt-indulásról volt szó, így bírálták el a 2013-as közfoglalkoztatási pályázatokat. „Múlt pénteken viszont közölték velünk, hogy kezdhetjük elölről a számításokat - és persze kommunikáljuk le az emberekkel ezeket a változásokat” – számolt be a polgármester a módosításról.

Forrás: atv.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Ő az a Seres Mária, aki 200 ezer aláírás helyett 600 ezer aláírást gyűjtött össze, hogy népszavazást tartsanak arról, hogy a képviselők csak számlával való igazolás után kapják meg költségtérítésüket. A népszavazás kiírható lett volna, de a tisztelt ház elgáncsolta a beadványt egy trükkel és nem lett belőle semmi. Ezzel lejáratták a demokráciát, azaz a népakaratot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr. Felipe
Én már korábban is mondtam hogy sokáig nem megy ez a móka, ugyanis az ország nem bírja el hogy egy közmunkásra 120 ezret költsön az állam miközben a közmunkás nem végez termelőmunkát. Ez csak a propaganda szintjén volt lehetséges de csak egy darabig. Most jön a 6 órás közmunka és utána meg a 4 órás közmunka már akinek jut.
GORGIO12
@tűzróka1939: bocsi de hiaba vagyok napi nyolcoras amikkor napi 10 iletve alkalmankent a tozsde folyamatos figyelese miat 15 orat is melozok a sajat erdekemben...ezt elmondhatom a szomszed acsrol aki regel hatkor megy kocsival melozni egyhelyre jarnak a lanyaink oviba igy fanit a felesegem viszi a mi lanyunkal buszal vagy kocsival mikkor hogy...es a melos apukat este hetkor koszontom mikkor mocskosan faradtan neha roszkedvuen jon haza...erolenyit...ha te nyolcorabol megelsz megyek meled melozni akarmit is dolgozol megtanulom en is
GORGIO12
szerintem a megoldas az lenne mint a franciaknal...eloszor is kevesebb ado gondolok itt miden jarulekos termelesre...es munka utani ado bevalasra...magyarorszag adobeszedesbol a harmadik hejen al az euban...a masodik munkahely a sok lehuto diplomas munkalyanak elenorzese es realis fuzetese...enis tudok negyven oldalas atlag szakvelemenyt irni a vilamosokrol 12 milio foritert...meg hasolo pofatlan dolgok amik kiderultek tavaj...a ketkezu munka megbecsulese...es stadionok meg eu beruhazasokal szemben es helyet videk fejlesztes...pl egy ismerosom ebedkor mondta veszprembol napi 8 45 ulohejes busz jon a fovarosba es utasai itt dolgoznak 10 iletve 11 orat mert a kaja idot lekel dolgozniuk...egy napra kapnak 7000 forintot de ebol levonak napi 2000 forintot... utazasi koltseg plusz egytal ebed...na kerdem az ilyen szulo menyit lat a gyerekebol...az informator 100 ban megbizhato...a melo takaritas cegeknel es multiknal...ejszakai muszakal es napali muszakal...
QQCSI
@kamazuka: tegnap, 17:27 Nekem lennének ötleteim, de az sokaknak csípné a szemét...
GORGIO12
@QQCSI: kerlek oszd meg kitudja ki hogy manifesztalodik belole
QQCSI
@GORGIO12: Bevallom, hogy a vagyonelkobzás ötlete jónak tűnik számomra.
A tisztességtelen módon meggazdagodottaknak meg egy --nem luxus kivitelű-- sittet is szívesen intéznék!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.