Hiába utasította el a Miniszterelnökség a Terrorelhárítási Központ autóbeszerzési terveit, a TEK szerint szükségük van az új Audikra. Hajdu János szerdán személyesen kérte Lázár Jánostól, hogy gondolják át még egyszer a kérésüket - írja az Origo.
Személyesen tárgyalt szerdán reggel a Terrorelhárítási Központ autóbeszerzéseiről Lázár Jánossal a TEK vezetője. A TEK új autókat szeretne vásárolni, de a Miniszterelnökség kedden nem járult hozzá az autók beszerzéséhez.
A TEK közleménye szerint tudomásul vették a döntést, ugyanakkor szerintük Lázár János úgy hozta meg a beruházást elutasító döntést, hogy nem állt rendelkezésére minden szükséges információ.
A TEK szerint az új Audi A7-esekre, mobiltelefonokra és ruhákra azért lenne szükségük, mert január 1-jétől több mint kétszáz fővel bővült a TEK létszáma, a már meglévő 9 bevetési osztály mellé 5 új vidéki műveleti osztály csatlakozott, akiknek ugyanazokat a felszereléseket lehet biztosítani, mint amelyek már használatban vannak a TEK-nél.
Csak tudnám, mire ez a fene nagy készülődés. Lassan minden nem fidesz szavazóra jut egy TEK-es? Egyébként pedig amilyen hatékonyak vagytok, igénylejetek ahhoz mért felszerelést. Szóval három darab csuklós buszon elfér mind a 200 új kolléga, plusz 1 forint/darab áron vehettek nekik Nokis 3210-es telókat, telefonálni azzal is lehet.