Az Együtt 2014 kétkulcsos adót és visszahozott adójóváírást tervez - derült ki a párt hétfőn ismertetett gazdasági programjából. Bajnai Gordon szerint a versenyképességi rangsorokban legalább 15 helyet kell javítanunk. A politikus azt mondja, ha kormányra kerülnének, elérnék, hogy a gazdasági...

Forrás: origo.hu
Feltöltő: rokker33
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

121 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mobil123
A gazdagadó tetszik, meg az adójóváírás is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mobil123
A gazdagadó tetszik, meg az adójóváírás is.
kerék
Na ez a terv tetszik. Mondjuk ennél több program kell ami jó is.
Dr.luigilongo60
Már csak az a kérdés mit szól ehhez pókharapó Gabika.
Mobil123
Ja állítólag ma rogánka legallyazta Bajnai gazdasági prog.-ját a parlamentbe.
Január
Lassan felsorakozik a szakember gárda az ellenzék mögött is, és még nem is beszélnek butaságokat.
Január
@Mobil123: Persze, hogy nem fogja dicsérni az ellenzéket, igaz ráér még elismerni, hogy ők is értenek valamihez, mint ahogy a főnöke is elismerte már Bajnai válságkezelését.
kkalman
@Dr.luigilongo60: Pókharapó Gabika kapja be a lólány álmát!
kkalman
Végre egy program, amelynek van eleje, közepe és vége, azaz úgy kerek, ahogy van. Még akkor is, ha ez csak egy vitaanyag, és még sok minden változik, változhat benne.
Dr.luigilongo60
@kkalman: Erre nehéz lesz azt mondani ennek a kivénhedt luvnyának, hogy nem jó ám a zembereknek de már biztosan rajta vannak az ügyön.
human
@Január: A szakemberek már rég ott vannak. Az Együtt 2014 társalapítója a Haza és Haladás. Évek óta dolgoznak ki gazdasági terveket többek közt a mélyszegénységben élők felzárkóztatására is készítenek tanulmányt. Tapasztalataikat és terveiket a hasonló sorsú országokkal is meg kívánják osztani.
amaramaistanna
Nagyon helyes!Bár én alkalmaznám(csak a fideszesekkel szemben) a visszamenőleges adót is.
amaramaistanna
@Mobil123: Szerintem a saját háza táján kellene,van bőven tennivaló.Ezeknek a tündérrémmeseagyúaknak,ha egyszer beindul a magnótekercs a fejükben,lehetetlen leállítani.Erőszakot nem alkalmazunk,ez mások specialitása.Mindannyian tudjuk,kik ők.
human
Biztos lesznek gazdagok, akik kézzel-lábbal fognak hadakozni az őket "súlytó" intézkedésekkel szemben. Ők majd beállnak a gyalázó menetbe. De lesznek akik tudják, az eddig kapott kedvezményeket értelmetlenül kapták. Vállalni fogják a számukra még reálisan megfizethető terheket. Az is lehet, hogy csak annyit kell visszaadniuk, amit a kisemberektől kaptak a FIDESZ elbaltázott gazdaság és szociális politikájának köszönhetően.
entero
@human: Lehet az adórendszeren módosítani, habár ez éppen a nálam dolgozó embereknél verhetné ki a biztosítékot, mivel a legtöbben beleestek a 16 % előnyeibe. Valljuk be, aki eddig keresett nettó 3-400 ezret, az joggal nem fog majd örülni, ha kevesebbet vihet haza. Pedig ők nem vállalkozók, nem igazgatók, csak normálisan megfizetett munkások. Van még ilyen az országban jó néhány. Ezen a "fizessük vissza amit a kisemberektől kaptunk" marhaságon meg csak mosolygok. Talán előbb a Gyurcsány bandának kellene visszaadni amit elvettek, és majd utána lehetne tárgyalni másról is. Egyébként meg ahogy Vona a cigányokkal, úgy Bajnai a szegény réteggel akarja megetetni ezt a maszlagot, mert tudja, hol vannak a gyenge pontok ahhoz, hogy hatalomra kerülhessen. Kevés lesz az erőlködése ehhez.
entero
@amaramaistanna: Így van, elvégre kizárólag a Fideszesek azok, akik loptak, csaltak, kizsákmányoltak, macskát kínoztak, fajtalankodtak, grrrrrrrrrr!!!
entero
@Dr.luigilongo60: Aki megkereste eddig is a 400 ezret, annak nem lesz ez jó valóban. Havi 400 ezer egy 4 tagú családnak még nem jelent gazdagságot, csak normális megélhetést.
Pisti271
@entero: Négyszázezer nettónál kb. tízezer havonta az adó növekedése,
amit alkalmazottak esetén éppen kompenzál a hasonló mértékűre tervezett jóváírás.
Félmilliós fizetések fölött kezd el érezhetően nőni az adóteher.
atv.hu/videotar/20130218_oszko_peter
Oszkó Péter beszélget Kálmán Olgával a programról.
entero
@Pisti271: Szerinted az 500 ezer sok egy családnak? Szerintem nem.
Pisti271
@entero: Bruttó ötszázezernél (adójóváírás nélkül számolva)
tizennégyezerrel nőne az elvonás. Félmillióból ki lehet bírni.
A családi adókedvezmény csak milliós jövedelmek fölött korlátozódik.
coyote3
Én ostorral ezt hozzá nem értő bandát.
nemsemmi
@entero: Aki 400 ezret keresett annak szerintem ugyanannyi maradna, és aki felette keres, annak is csak a 400 ezer feletti részt kellene 30 %-kal adózni.
Ezt te is ugyanúgy tudod.
coni
Az összes jobb (Chikán, Járai) és baloldali közgazdász azt hajtogatja lassan 3 éve, hogy az egykulcsos adó egy válságos időszakban még jobban elmélyíti a válságot. Már a gazdasági mutatók is ezt mutatják, de ő tovább harcol a tényekkel.
Bajnai csak 2009 és 2010 között kapott szabad kezet és kormányváltás után a fidesz mind bel, mind külföldön elismerte, hogy jól kezelte a válságot.
Most azért szidják mert mert féltik a hatalmukat, félnek az elszámoltatástól, amit ők ígértek még meg.
entero
@nemsemmi: Kivéve, ha 3 kulcsos lesz az adórendszer, mivel Bajnaiéktól bármi kitelik.
Pisti271
Bajnai kikérte jobboldali közgazdászok véleményét is, mert neki a szakértelem számított, nem a lojalitás.
hvg.hu/gazdasag/20130214_kozgazdasz_alternativa
Bajnai Gordon miniszterelnökségére több fiatal, jobboldali közgazdász is pozitívan gondolt vissza, ő ugyanis több alkalommal hívta őket konzultációra, és nem zárkózott el a javaslataiktól. „Bajnai Gordon idején több alkalommal megkerestek minket, konzultáltak velünk, és megvalósultak olyan parametrikus változtatások, amelyek szükségesek voltak. Akkor éreztünk nyitottságot”
senkifia68
No csak nocsak! A cserebogár ürülékit nekijje! Gordonka meghúzta vonyót!

Csak úgy emlékezetből!

2008. 06. 03
' A magyar gazdaság fejlődése 2%-al meg fogja haladni az EU átlagát!'

hirposta.hu/cikk/827596/Bajnai_5_szazalek_feletti_novekedest_vizional/

2009. április 20. hétfő
'Simor: ne várjunk csodát a Bajnai-csomagtól'
'Szerinte jelenleg lényegesen rosszabb helyzetben van a gazdaság, mint néhány éve, most a kiadáscsökkentés jelentős része már a hiány finanszírozására fog elmenni, nem pedig adócsökkentésre.'

Hát arra nem is mehetett, hiszen Bajnai kormányának egy centet sem kellett visszafizetnie az IMF-EU-ECB hitelből!
Viszont, ha a hiány csökkentésre ment el a Bajnai csomag (amiből azért maradt rendesen,sőt még klf. büntető szankciókkal is növekedett pl.MALÉV 100 milliárd HUF), tehát, ha az adósság ne csökkent és a hiány sem észrevehetően, akkor mi lett a felvett HITEL sorsa???

www.mfor.hu/forum/topik/15600.html
'A kamatdöntésre a forint nem reagált jelentősen, délután 300 körül állt az euróval szemben'

Bajnai,Bajnai!
Közszféra bérbefagyasztás, nyugdíj kompenzáció eltörlés, lakástámogatás megszüntetés, tömegközlekedési támogatás, szociális kiadások brutális csökkentése!!!
Hogy mennyi GAZDAG NYÚZÓ INTÉZKEDÉS!!!
Jut eszembe a 65 éves nyugdíjkorhatár bevezetésének előre hozása és a MNYP.-k Zrt-vé alakításának sunyi ötlete...
nahát
olyan rendszert akar ami a fidesz előtt volt és az bizony nem tett jót az országnak !
A gazdagok adóztatása miatt, majd a jobban kereső képzettebb emberek mennek el Magyarországról! Itt maradnának a szegények és a buta libák akiket lehet tovább hülyíteni hogy bajnai a megmentő!
Pisti271
Akkor nem is sikerpropaganda volt: "Fájni fog"
Egy év múlva, mikor átadta a kormányt túl voltunk a recesszión, a forint 220-on állt.
tűzróka1939
Jobboldali barátaim , ellenségeim ? ! Kinek ,hogy tetszik . Miért kell előre félni ? Rosszabb már nem lehet . A drágalátos vezíretek már gondoskodott róla,hogy nyomorogjon az ország és vele a nép is . Féltek a magasabb adótól ? Hova lett az együttérzés ? Na itt van a kutya elásva . Harács oszt harács . A többi le van szarva . Igaz ?
Manno István
@tűzróka1939: Nehezen tanulsz!!!
Az Orbán-kormány tevékenysége (2013.1.25.)

• Az első Orbán-kormány idején Magyarország volt az éllovas az EU-hoz csatlakozók között
• Az árvíz kezelése (MSzP: nem építették fel a disznóólakat).
• Az Orbán-kormány azt a programot hajtja végre, amelyre a kétharmados felhatalmazást kapta.
• Új politika, amely a nemzet érdekeit védi (szemben a nemzetközi tőkével)
• Állampolgárság megadásának lehetősége a határon kívüli magyaroknak.
• Új alkotmány (Én olvastam. Az országok többsége büszke lenne, ha ilyen alkotmánya lenne – az interneten meg lehet találni.)
• Médiatörvény. Az ellenkező híresztelések ellenére Magyarországon sajtószabadság van. Egyetlen egy újságot sem tiltottak be. Ha nem lenne sajtószabadság, akkor nem terjeszthetnék az jobboldali kormányról azt a sok hazugságot, amit terjesztenek.
• Azért tüntetnek a szocllibek, hogy Magyarországon nem szabad tüntetni. Hogy van ez?
• Az EU elnökségének tökéletes levezetése 2011 első felében
• Arányos adó a progresszív helyet.
• A devizahitelesek megsegítése
• A vörös iszap katasztrófa károsultjainak megsegítése
• Új választási szabályok. (Megnehezíti a választási csalásokat.)
• A gyes és a gyed visszaállítása a volt szintre.
• A magyar áruk védelme
• A közszolgálati terhek csökkentése
• A nyugdíjak 1.6%-os emelése 2012.11.
• Az illegálisan zsebszerződéssel földet használóktól a földek visszaszerzése.
• 2012.11.08. EU jelentés: Magyarország hiánycélja (kevesebb mint 3.00%) teljesül 2012-ben és 2013-ban, de 2014-ben 3.5% lesz. (Megjegyzés: Addig még az EU is széteshet)
• 2012.11.11. Az EU szerint a tagállamai közül 5 köztük Magyarország képes a kisebb mint 3% hiánycélt teljesíteni.
Manno István
@tűzróka1939: Az Orbán-kormány tevékenysége (folytatás) (2013.2.9.)
• A gáz és villany árának 10%-os csökkentése 1013.01.01.-től. A távfűtésé is.
• A diákok közül, akik teljesítik a belépéshez szükséges pontszámokat azok ingyen járhatnak az egyetemre. Akik itthon dolgoznak, azoknak az állam átvállalja a hitelüket. Akik lébecólók azok fizessenek!!!
• A nyugdíjakat átlagosan 5000 Ft-tal emeli 2013.01.01.-től
• 2013-01-24 A Gyurcsán által felvett IMF hitel időelőtti törlesztése.
• 2013-01-26 Már egymás után harmadik éve hogy a hiány kevesebb mint 3 százalék, így az EU-nak meg kell szüntetni Magyarország ellen a túlzott deficit eljárást. (Ez a ballibnek sohasem sikerült.)
• 2013.02.01 A kohéziós alapokból Magyarország (2007-2013) 660 000 euró/ fő – (2014-2020) 712 000 euró/fő támogatásra növelte ez egy főre eső támogatást (ez Litvánia után a második legjobb)
• 2013.06. elsejétől jön a víz, csatorna, kéményseprés díjának a 10%-os csökkentése.
dzurinda
@entero: Továbbra is kétkulcsos az a háromkulcsos, amiben Bajnaiék gondolkodnak.
tűzróka1939
@Manno István: Unalmas vagy édes egy komám :)
tűzróka1939
@tűzróka1939: Repül a bálna, repül a bálna . Érik a narancs , ez a parancs . Repül a bálna , repül a bálna . Aki hülye az is marad ! Talán még emlékszel a Republik slágerre ?
tűzróka1939
@Manno István: A fenti neked szól . Csak rossz lett a címzés .
entero
@tűzróka1939: Én meg azt hittem elsőre, hogy jól el vagy magaddal...:-))
senkifia68
@tűzróka1939: www.mfor.hu/cikkek/Ugyanaz_az_magyar_gazdasag_baja__mint_a_japane.html

A küladósság!!! Az meg mi a frász???
Csak nem az EMÚTNYÓCÉV hozományára gondol ez a faxfej fideszimádó Roubini???
Ne gyüjjön ide, mert olyat kap, megemlegeti!
Pisti271
@senkifia68: ma, 12:51 Ezt már Matolcsy is megmondta,
a piros pötty. :)
nahát
@senkifia68: nincs itt semmilyen államadósság, mert a baloldal szerint 2010-előtt még a civilizáció sem létezett nem, hogy mssp elkúrás !
tűzróka1939
@entero: Hát az alkohol nem jó az LSD-vel :)) Nagyon ütős :) Bármikor szóba állok magammal :) Még nem haragszunk egymásral . Sőt ! Képzeld el még tegezőviszonyban is vagyunk :D
entero
@tűzróka1939: Akkor biztosan szereted a Tankcsapdát:
A torta meg lesz fűszerezve, csak legyen hozzá elég fű szerezve...:-))
entero
@tűzróka1939: "Laci" Egyébként ne szomorkodj miatta, senki nem lehet tökéletes...:-))
entero
@tűzróka1939: Alig várom már, hogy 4 óra legyen, és jöjjön a család, mert kezdem unni magam. Áramszünet miatt mindenki fizetett szabit kapott mára, elvégre égetni anélkül nem lehet (persze őskori módszerrel igen, de az itt nem működne...). Ma csak zenét hallgatok, kommentelgetek, szóval Bob Dylan életszemlélete alapján telik a napom...:-))
tűzróka1939
@entero: Igazad van . Összekevertem a kertész haverommal . Bocs :(
tűzróka1939
@entero: Miért nem vitted haza a titkárnődet ? Nekem akkor mára miért írattál igazolatlan távollétet főnők ? :D
entero
@tűzróka1939: Nem az én stílusom az ilyesmi...:-)) Neked azért írtam igazolatlan távollétet, mert tudom, hogy nem szereted a Tankcsapdát...:-))))))
tűzróka1939
@entero: Azért nem tudom pontosan a neveket :)) Na de főnök !! Ez driszkvalikifikáció !:)) Pedig egy jó titkárnőt aranyat ér . Munkahelyen, melegágyban egyaránt . Főleg ha ráránt :))
Dr.luigilongo60
@entero: "Aki megkereste eddig is a 400 ezret, annak nem lesz ez jó valóban. Havi 400 ezer egy 4 tagú családnak még nem jelent gazdagságot, csak normális megélhetést."

Írtál valamit, ami valójában semmi.

Ha egy négytagú családnak a normális megélhetés 400 ezer, akkor a 200 ezer micsoda?
Márpedig a többség kb. ennyiből él, vagy kevesebből.
Ez egy főre vetítve 50 ezer.
Kapise?
hajduferenc52
A gazdagokat meg is kell adóztatni .és a szegényeknek vissza kell adni mindent amit elvett tőlük ez a fasz ...és a nyomiknak a pézt vissza kell adni akkármenyibe is kerüljőn
kamazuka
B G Nekem olyan politikus ne ugasson,aki aFt-ról prédikál s közben svájcban fialtatja a pénzét!
SelmaK
@hajduferenc52: A legjobban kereso 5%-ba tartozom. A berem felet leadozom!! Mit varsz meg tolem??

Belolem egy nyamvadt szazalekkal sem fog tobb adot kihuzni senki. Inkabb elmegyek az orszagbol! Aki szerint meg BKV-val kozlekedve es 50 negyzetmeteren lakva gazdag vagyok, az bekaphatja!
profon
@SelmaK: A béred felét biztosan nem adózod le !!! A járulékokat kérem nem összekeverni az adóval !
dzurinda
@profon: Igaza van SelmaK-nak, megkap nettóban teszem azt 400 ezret, de a munkáltatójának összesen 800 ezerbe kerül, tehát a munkájához kapcsolódó pénznek csak a felét kapja meg. Nagyon nincs ez jól így.
profon
@dzurinda: Igen ! Csak az nem adó, hanem betegbiztosítás ,nyugdíj , stb...
Jómagam is munkaadó vagyok és én is jobban örülnék a kisebb járulékoknak mert az a foglalkoztatást tenné könnyebbé. Az adó más tészta. Nem mindegy ,hogy valaki havi 1000.000 ft-ból fizet 160.000 ft adót vagy havi 100,000 ft-ból 16,000 ft-ot ! Meg aki a jelenlegi rendszerben jól keres az a különböző jóváírásokkal (pl. gyermekek után járó kedvezmény ) jobban jár mint aki nem tudja ezeket a lehetőségeket kihasználni. És lehet hogy a havi 1 milliós ,foglalkoztatja a százezrest és az Ő munkájukból van ennyi keresete.
QQCSI
@SelmaK: HLa a havi bruttód 2 millió forint, akkor abból 1,3 milliót kézhez kapsz. Ebből a 16%-os adó 320.000,-Ft. Ez lehet majd több a Bajnai-féle elképzelés szerint. De nem annyival, hogy emiatt éhen halnál!
dzurinda
@profon: Tisztában vagyok vele, hogy a bruttó bér felett a munkáltatói járulékok vannak, de a foglalkoztatást kinyírja az, hogy x Ft nettó bér összesen 2x Ft-jába kerül a munkáltatónak. És simán lehet úgy értelmezni az egészet, hogy a fele bérét leadózza, hiszen a mindenféle járulék elmegy sok esetben a "potyautasok" egészségügyi ellátására, stb.
SelmaK
@profon: Teljesen mindegy, hogy minek hivjak. A jarulek is az allami elvonas reszet kepezi. A munkaltato "altal" fizetett adok szinten. 1000 forint netto berre pedig kb. 1000 forint teher rakodik.
dzurinda
@QQCSI: OK, de a bruttó 2 millió felett még vannak munkáltatói járulékok is, ezt sokan hajlamosak elfelejteni, ezek drágítják meg végzetesen a munkaerőköltséget, és ez óriási versenyhátrányt jelent már régiós összehasonlításban is.
dzurinda
@SelmaK: Pontosan, teljesen mindegy, hogy minek hívják, x Ft nettó bér összesen 2x-be kerül.
profon
@SelmaK: Csakhogy ez az elvonás szinte mindenkit egyformán érint . A bruttó bért ne keverjük a ténylegesen hazavihető nettóval ! Engem nem zavarna ha sávosan ,mondjuk a 200.000 ft keresetem feletti rész 30%-al adóztatnák.
SelmaK
@QQCSI: Nem ettol felek, csupan tisztessegtelennek tartom, hogy a berem ekkora reszet nyuljak le. Ennyi erovel 200 netto felett 90%-ot is elvehetnenek, mondvan ugy sem hal ehen.
profon
@SelmaK: A 27% áfához mit szólsz ? Az az igazi lehúzás ,hogy a már leadózott pénzedből még az alapvető élelmiszereket is ezzel az áfával megemelve veszed meg !!! Ez megint a szegényebbeket sújtja jobban :(
QQCSI
@SelmaK: @dzurinda: Pontosan erről beszél Bajnai! A Szja-t progresszívvé teszi, ezért a 400.000 ft feletti jövedelem adója várhatóan 30%-os lesz, a munkáltatókra nehezedő egyéb adókat, járulékokat viszont csökkenteni akarja, pont azért, hogy a vállalkozó fejlesszen, embereket alkalmazzon, minél többet.
profon
@QQCSI: Okos vagy ! Ötös alá ,mert olvashatatlan az írásod :)
SelmaK
@profon: Nem egyforman erint, mert ezeket is szazalekos aranyban vonjak le a berbol.

Engem sem zavarna, ha csak 30%-ot vennek el. Ertsd meg, hogy engem csak az erdekel, hogy a munkaltatom altal ram koltott osszegbol (amit megtermelek neki) mennyit kapok keszhez. Az osszes tobbi csak hokuszpokusz. A brutto ber pusztan egy virtualis szam a netto es a szuperbrutto kozott.
QQCSI
@SelmaK: Én értelek, de Te meg azt értsd meg, hogy ha valakinek meg 200.000 Ft a bruttó bére, akkor neki a nettója 130.000, a levont 16%-os adó 32.000 a többi a járulék.
Csak Bajnai is úgy gondolja, hogy egy 2 gyerekes családot 130 ezerből vagy 1,3 millióból eltartani nagyon nem mindegy!
profon
@SelmaK: Ezt akarják Bajnaiék csökkenteni a személyi jövedelem adó kárára ! Így több embernek lehet munkája és nem kell megalázó 47.000 ft-ért értelmetlen munkát végeznie.
QQCSI
@profon: Az lehet, hogy olvashatatlan, de többek egybehangzó véleménye szerint nagyon szép! :)
SelmaK
@profon: 5x annyi AFA-t fizetek, mint egy minimalberes (nem jarok kulfoldre kaviart zabalni). Akkor kit sujt jobban? Ki az, aki nagyobb reszt visel a kozos terhekbol?

Azt nem ismeritek fel, hogy az alacsonyabb jovedelmek oka maga a tuladoztatas, mivel megoli a gazdasagot es a munkaeropiaci versenyt.
dzurinda
@QQCSI: "a munkáltatókra nehezedő egyéb adókat, járulékokat viszont csökkenteni akarja, pont azért, hogy a vállalkozó fejlesszen, embereket alkalmazzon, minél többet. "

Miből fogja mindezeket csökkenteni? Kiadásoldali csökkentés nélkül nem fog menni, és nem vagyok meggyőződve ról, hogy bevállalná a jelentős kiadáscsökkentést :(
dzurinda
@SelmaK: "Azt nem ismeritek fel, hogy az alacsonyabb jovedelmek oka maga a tuladoztatas, mivel megoli a gazdasagot es a munkaeropiaci versenyt."

Nagyon igazad van!!! Kaptál egy tetsziket tőlem!
QQCSI
@SelmaK: B+ ez azért durva volt: "5x annyi AFA-t fizetek, mint egy minimalberes"
Kérdezz meg egy minimálbérest, pláne egy segélyen élőt, szívesen fizetne-e 5x annyi áfát, mint most! Én azt sem bánnám, ha 50 %-os lenne az áfa, ha a jövedelmemből kacagva megélnék!
dzurinda
@profon: "Ezt akarják Bajnaiék csökkenteni a személyi jövedelem adó kárára !"

Szerinted össze tudnak gyűjteni annyi pénzt a bruttó 400 ezer forint fölött bevezetendő nagyobb SZJA-kulcsból, mint amennyit majd szétosztanak a járulékcsökkentésekkel több millió munkavállaló számára? Ezzel csak annyit szeretnék mondani, hogy a járulékcsökkentés nem fog menni jelentős kiadáscsökkentés nélkül, ami egy nagyszerű dolog lenne, de pontosan azért tart itt az ország, mert senki nem meri ezt meglépni. Mi a garancia rá, hogy Bajnai végre meglépi mindezt?
QQCSI
@dzurinda: Hát, az már legyen az ő, meg az Oszkó gondja, meg a többi hozzáértőé! Én ezt hallottam tőlük, a kivitelezés módját már nem is biztos, hogy érteném.
profon
@SelmaK: @dzurinda: Úgy látom ,hogy a célban ( kisebb teher a munkán) egyetértünk !
Jómagam másként látom a megoldást . Egyébként én is havonta minimum 3 millió forint áfát fizetek és nem örülök neki :(
SelmaK
@QQCSI: Mi lenne, ha esetleg a 200 bruttos nem 130-at, hanem 180-at kapna kezhez (adocsokentes reven)? Esetleg ha a 200 helyett 400-at kapna?

Soha nem jon ki az orszag a katyubol, ha nem csokkentik normalis szintre, a hasonlo fejlettsegu orszagok szintjere az allami ujraelosztast. Itt fog doglodni recesszioban.
QQCSI
@dzurinda: ma, 18:17 Ezt nem is vitatta senki.
dzurinda
@profon: Én csak annyit mondok, hogy a 400 ezer feletti SZJA-növelésből nem lesz annyi pénz, hogy a járulékcsökkentést fedezni lehetne. Járulékot márpedig csökkenteni kell, de ez csak és kizárólag úgy fog menni, ha megnyirbálják a kiadásokat (pl. közszféra).
SelmaK
@dzurinda: koszi. Ez a felismeres hianyzik az emberek nagy reszebol.
QQCSI
@SelmaK: A 16%-os adó bevezetésével 5 milliárd maradt a "gazdagok" zsebében, ha ez újból rendelkezésre állna, azzal már lehetne valamit kezdeni, nem?
profon
@dzurinda: Szerintem aludjunk rá egy évet !
QQCSI
@profon: "Egyébként én is havonta minimum 3 millió forint áfát fizetek és nem örülök neki :("
Az hogy lehet? Hetente veszel egy Boeinget?
QQCSI
@QQCSI: ma, 18:24 Helyesbítés: 500 milliárd!
dzurinda
@SelmaK: Így van, csak összehasonlításképp:

redisztribúció a régióban:
Magyarország 52%
Románia 32,5%
Szlovákia 33,4%
Bulgária 33,1%
Csehország 40,3%
Lengyelország 38,5%

Vicc az egész, és sem az MSZP, sem a FIDESZ nem akar változtatni rajta. Bajnaiban is kételkedem, de talán ő az egyedüli, aki ismeri a problémát, és tudja, hogy mekkora baj ez Magyarország számára.
profon
@dzurinda: A Svédeknél jóval nagyobb ,mégis jobban élnek ! A szerkezet a lényeg !!!
SelmaK
@QQCSI: Ertsd meg, hogy a berek noveleset nem azzal ered el, hogy lerabolod a kicsit jobban -a nyugat europai minimalber korul- kereso reteget, hanem azzal, ha ADOT CSOKKENTESZ. Ugyanis, az allami elvonas merteke a magyar gazdasag legfobb problemaja. Ha tudna fejlodni a gazdasag, akkor a berek is kusznanak felfele.
profon
@SelmaK: A növekvő gazdasághoz meg több fogyasztó kell ! Azt hiszem körbe értünk ! :))
dzurinda
@profon: Nem jóval nagyobb, csak pár százalékkal nagyobb a redisztribúciójuk. Sokáig szerintem náluk sem fenntartható a rendszer, bár a bevándorlók nekik elvileg megoldják a demográfiai problémájukat, így lesz elég adófizető. Nem úgy, mint nálunk.
QQCSI
@SelmaK: Én nem tudom miként oldják meg, elhiszem, hogy jót akarnak, és elhiszem, hogy van is tervük, amely ezt beváltja majd. Nyilván az a cél, hogy fejlődjék a gazdaság.
SelmaK
@profon: Svedorszag megteheti, mivel a legfejlettebb ipari allamok kozott van, jo nehany high-tech ipari multival. Ott a magas adokert cserebe minosegi allami szolgaltatasokat biztosit. Magyarorszag egy fejlodo orszag, akinek kilog a segge a lyukas nadragbol es ahol minden allami szolgaltatas rohad.
dzurinda
@QQCSI: Ez a baj, hogy csak hiszed. 2010-ben is sok ember hitte, hogy a Fidesz majd megoldja a problémákat-látjuk mi az eredménye. Magyarországon csak akkor lesz változás, ha csak arra megyünk el szavazni, aki kőkeményen lefaragja a kiadásokat, mellette adókat és járulékokat csökkent.
profon
@SelmaK: De akkor ugye, nem úgy csábítjuk ide a tőkét mint a fidesz !? Vagy a piacban hiszünk vagy az állam mindenhatóságában !
QQCSI
@dzurinda: Az biztos, de Te ismersz ilyet?
dzurinda
@QQCSI: Nem ismerek ilyet sajnos, de szerintem csak azért nincs ilyen párt, mert nincs rá igény :(
Sajnos a magyar társadalom huszoniksz évvel a rendszerváltás után is a "gondoskodó államot" igényli :(
SelmaK
@QQCSI: En is elhiszem, hogy jot akarnak, csak az igazsagot nem mondhatjak ki.

Nem merik kimondani, hogy az eltartottak szamara nagyon fajdalmas, tobb ezer milliardos kiadascsokkentesbol fedezett adocsokkentesre lenne szukseg.
QQCSI
@dzurinda: Szerintem Bajnai jó lesz...
dzurinda
@QQCSI: Legyen igazad! És mi lesz akkor, ha mondjuk a parlamenti többségért össze kell állnia az MSZP-vel? Ebben az esetben szerinted lesz kiadáscsökkentés? Kétlem :(
SelmaK
@profon: Semmikeppen nem. A fidesz elott tortenelmi lehetoseg allt, de ok is elkurokent vonulnak be a tortenelembe.
dzurinda
@SelmaK: "Nem merik kimondani, hogy az eltartottak szamara nagyon fajdalmas, tobb ezer milliardos kiadascsokkentesbol fedezett adocsokkentesre lenne szukseg."

Abban biztos vagyok, hogy az Orbán-Mesterházy-Bajnai tengelyből egyedül Bajnai látja ezt a problémát, ő közülük az egyedüli, aki a versenyszférából jött.
QQCSI
@SelmaK: Hát, bizony az tény, hogy sok az eltartott: nyugdíjasok, (én is), munkanélküliek, de túl sok az ország lélekszámához képest a bürokrata is (ebbe beletartoznak az államtitkárok, országgyűlési képviselők, stb.is).
dzurinda
@SelmaK: Ez az idegesítő, hogy tényleg történelmi lehetőséget szalasztott el a Fidesz. Meggyőződésem, hogy a népszerűségük nem lenne kisebb a jelenlegi népszerűségüknél akkor sem, ha az óriási kiadáscsökkentés irányába indulnak el 2010-ben. Csak hát a demagógia, a kettős beszéd, a szabadságharc, az egyszerű választók megvezetése fontosabb volt, mint a fájdalmas, de értelmes gazdaságpolitika :(
QQCSI
@dzurinda: ma, 18:44 Ha győz a józan és, de némi emberséggel megspékelve, akkor működhet a dolog.
dzurinda
@QQCSI: Kétlem, de legyen igazad. Az MSZP egyenlő a Fidesszel, demagóg banda mind a kettő.
SelmaK
@dzurinda: En meg biztos vagyok benne, hogy mindenki latja a problemat, csak senki nem hajlando politikai ongyilkossagra. Meg ha Bajnai hajlando is lenne erre, a mogotte allo partok es megelhetesi politikusok aligha.
QQCSI
@dzurinda: Most nagyon le akarják váltani a fideszt, hátha megjön az eszük és rájönnek, hogy ugyanazt nem csinálhatják, amit régen!
dzurinda
@SelmaK: "En meg biztos vagyok benne, hogy mindenki latja a problemat, csak senki nem hajlando politikai ongyilkossagra."

Én nem vagyok biztos benne, a politikai öngyilkosságban egyetértünk.

Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok, hogy meddig fenntartható még ez a nagy redisztribúciós ráta, ki lesz az, aki változtat rajta, és hogy milyen társadalmi károkat okoz a demagógia, a populizmus, a problémákkal való őszinte szembenézés hiánya a jövőben.
Az biztos, hogy sokáig már nem lehet fokozni a helyzetet.
SelmaK
@QQCSI: Rengeteg helyrol kellene faragni, de az ujraelosztas merteke a legnagyobb baj. Sajnos tudomasul kell venni, hogy ha elheto orszagot akarunk itt 20 ev mulva is, akkor le kell vinni. Kulonben, aki tud el fog menekulni nyugatra. Ha pedig az orszag elvesziti a szulokepes korosztaly nagy reszet, az demografiai osszeomlashoz fog vezetni.
QQCSI
@SelmaK: Sajnos, attól félek ez a folyamat már visszafordíthatatlan. A gyermekszaporulat tudjuk, kiknek köszönhető jelenleg, az az ötszázezer külföldön dolgozó meg nem fog visszajönni..:( A jelenlegi "többségből" az itthon maradottak meg nem fognak hazafiasságból nyúlként szaporodni.
SelmaK
@dzurinda: Ha folytatodik a recesszio evi 5% nyugdijemelessel parositva, akkor nem sokaig. Valoszinuleg csak a totalis csod fog rendet csinalni. A tarsadalom olyan szinten nincs tisztaban a realitasokkal, hogy az felelmetes. Azt hiszik, hogy a nyugdij, csaladi potlek, segely csak ugy leesik a penzfarol es csak a gonosz kormanyokon mulik, hogy nem adnak tobbet.
dzurinda
@QQCSI: Szerintem egy jó gazdaságpolitikával sokakat haza lehetne hozni. Ha látnák az emberek a jövőképet, akkor sokan visszajönnének.
dzurinda
@SelmaK: "A tarsadalom olyan szinten nincs tisztaban a realitasokkal, hogy az felelmetes."

Így van, egészen elképesztő, amiket olvasni, hallani lehet :( Ha miniszterelnök lennék, bevezetném a pénzügyek és a közgazdaságtan oktatását már az általános iskolában.

"Szerintem is ennyi volt.."

Na de akkor mi a megoldás? Mármint az egyén számára. Kivándorlás?
QQCSI
@dzurinda: Mire ebből a katyvaszból normális ország lesz, addigra ezek az emberek már nyugdíjas korúak lesznek. Akkor lehet, hogy visszajönnek, élvezni a jó nyugdíjukat híres
gyógyfürdőinkben, évente 3-4 alkalommal 1-2 hétre. :(
QQCSI
@dzurinda: Én már nem mehetek sehová, öreg fát nem lehet átültetni.
Csak a remény maradt, meg a csodavárás...
coni
"Bajnai Gordon gazdagadóval váltaná le a kontár kormányt"

Bármivel, csak minél előbb. A gazdaság vegetál, kérdés, hogy kihúzza a Fidesz az MNB tartalék felélése nélkül a választásokig.
Ha ilyen ütemben csökken a GDP és a beruházás a költségvetési bevétel oldal köszönő viszonyban sem lesz a valósággal. Újabb csomagot pedig már nem bír ki a társadalom.
A Bankszövetség már nem hisz nekik, nem fogják bővíteni a hitelezést, máshonnan meg nem lesz tőke.
SelmaK
@dzurinda: "Na de akkor mi a megoldás? Mármint az egyén számára. Kivándorlás?"

En mas lehetoseget nem latok.
kukac50
Mindegy melyik párt váltja le, ezektől rosszabbul gondolkodó egy sem lesz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.