Megszokhattuk már, hogy az évértékelő hálás műfaj: a beszéd ezúttal is bővelkedett az ígéretekben és a hantákban egyaránt. Ha nem osztottuk volna már ki épp Orbán Viktornak a február havi Pinokkió-díjunkat, most egészen biztosan megkapta volna. Orbán Viktor tavalyi évértékelőjében mondta azt, hogy “2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás esztendeje, 2012 az elrugaszkodás, 2013 az emelkedés, 2014 pedig a gyarapodás éve lesz”. Azt már most biztosan tudjuk, 2012 nem az elrugaszkodás, hanem a recesszió éve volt. Olyannyira, hogy ilyen mértékű gazdasági mélyrepülést nem sikerült produkálni 2009 óta. Bár mi is örülnénk neki, ha az idei év már gazdasági növekedéssel járna, de erre semmiféle garanciát nem látunk. Sőt, az Európai Unió is - 0. 1 százalékos gazdasági csökkenéssel számol hazánk esetében a 2013-as évre. No persze a kormányfő szerint ezek “az éppen aktuális előrejelzések” ne zavarjanak meg minket.

Forrás: tenytar.blog.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

amaramaistanna
Hazugságok,igéretek.E kettő tetszik Orbánnak.Ebben él ,ez a világa.Nagy kérdés,hogy megvilágosodik-e valaha?
outsider
@amaramaistanna: "Hazugságok,igéretek."

Ezek eredménye tetszik or.bánnak, ebből él, ez a világa.
Nakimaga
"Idén visszaesik a gazdaság és 3 százalék feletti hiány várható"-ez vajon mitől van?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.