Az MSZP elnöke azonban hangsúlyozta: minden forrásuk nyilvános, jogszabályokat nem sértettek és arra is odafigyeltek, hogy senkit se bántsanak meg. A politikus elmondta: nem értik, hogy a filmben pozitív példaként szereplő személyek leszármazottai miért tiltakoznak. A pártelnök kijelentette: a filmmel egyfajta látleletet akartak adni Magyarországról. Orbán Viktor elrugaszkodott a valóságtól, mi nem látjuk azt a sikersztorit, amiről beszél – magyarázta. Az MSZP vezetője elmondta: abszolút számított rá, hogy lesznek, akik tiltakoznak majd a film ellen, hiszen a Fidesz nem hagyhat szó nélkül egy ilyen alkotást. Hozzátette: a kialakult botrány jót tett a filmnek, hiszen eddig összesen 150 ezren nézték meg, ami egy politikai párt esetében jó teljesítmény. Mesterházy Attila azt is elárulta, a közeljövőben készülnek hasonló filmmel, de rövidebb, egy-egy témát körbejáró bejátszásokon is dolgoznak.

Forrás: atv.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.