A Medián márciusi közvélemény-kutatása szerint kétéves csúcsára, a választani tudó népesség 47 százalékra emelkedett a voksolási részvételüket biztosra ígérők aránya, közülük 45 százalék szavazna a Fideszre, 24 százalékuk az MSZP-re.

A kutatóintézet felmérése a HVG legfrissebb számában olvasható, a kutatás eredményeinek egy része az újság honlapján is elérhető.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz támogatottsága 41 százalékról 45 százalékra emelkedett, a szocialistáké pedig 17 százalékról 24 százalékra. A Jobbik tábora 19 százalékról 17-re csökkent, míg az Együtt 2014 - PM szövetség biztos szavazóinak aránya 15 százalékról 8 százalékra esett.

A Medián márciusi adatai alapján más párt nem jutna be a parlamentbe, a Demokratikus Koalíció és az LMP támogatottsága ugyanis egyaránt két százalékon áll a biztos szavazók körében.

A teljes lakosságot tekintve a Fidesz az előző havi 26 százalékról 27 százalékra növelte támogatóinak arányát, míg az MSZP 12 százalékról 15 százalékra javított. A Jobbik az összes megkérdezett körében egy százalékponttal több, 11 százaléknyi szimpatizánst szerzett, míg az Együtt 2014 - PM szövetség pártolóinak aránya 8-ról 6 százalékra csökkent.

A teljes népesség 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem tud pártot választani a mai kínálatból.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

A Tündik bündije
A fityesz nyert egy közvélemény-kutatást a saját lapjától... mégis mi a fenét írna a Pravda, ha nem ezt? Az már más kérdés, hogy sokszor ebben az újságban is csak a dátum valós. (Gondoljunk csak legutóbb a habzó szájú, vérgőzös hordának lefestett székházfoglalókra; selmecigabika szeretett is volna tőlük egy erőszakos behatolást, a fene a gusztusát...) Azt pedig szemérmesen hallgassuk el persze, hogy a választók 55%-a le akarja váltani a kormánypártot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jancsik68
Ha az adott választáson a résztvevők aránya 30%,s a fidesz ott 50 %-t szerzett,akkor ott 15%-s fidesz gyözelem volt csak!!Hol a 2/3 ??amire mindig hivatkoznak.A 85% LESZARJA ŐKET.eZ A TUTI!!
human
Létezik egy "fidesz szorzó" fogalom. Ez arra vonatkozik, ha fidesz idején van választás kevesebben vallják be ellenzéki szimpátiájukat. Így a választáskor jelentősen megnő az ellenzék szavazatszáma a várthoz képest.
excep
csak azt nem értem mi a f...tol erősödik ez a szemétláda orbán mást se csinál csak szívatja a népet eddig minden megmozdulása az egyszerű embernek csak szivást hozott ki a franc fog rá szavazni??? azokon az elvakult hivein kivül???
tivoli
@excep: Éppen attól. Aki nem nyal, repül.
verőce21
@A Tündik bündije: (21:18) "selmecigabika szeretett is volna tőlük egy erőszakos behatolást" - tulajdonképpen tetszik a szóképed, de látom izgatja is a fantáziádat az "Álom utca 9".) :)
verőce21
@zipper: (06:14) Tudod a kis Gordonkát sem kellett az általad említett dolgokban "félteni". :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.