További rezsicsökkentésre lenne szükség - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Hódmezővásárhelyen, aki szerint a közüzemi díjak 30 százalékos mérséklése már jelentősen javítaná a magyar emberek életviszonyait.
A politikus a hódmezővásárhelyi Kossuth téren egy aláírásgyűjtő-pont szomszédságában tartott sajtótájékoztatóján elmondta, személy szerint nem elégszik meg az energiaárak 10 százalékos csökkentésével, és úgy gondolja, rövidesen további 10 százalékos csökkentésre lenne szükség.
A kormányzat tervei között szerepel a víz-, a csatorna- és a szemétszállítás díjának csökkentése, valamint a kéményseprés díjának teljes megszüntetése is - tudatta az államtitkár.
Lázár János elmondása szerint a rezsicsökkentés támogatására azért indult aláírásgyűjtés, mert a kormány szövetségeseket keres az elért eredmények megvédéséhez és a további lépésekhez - közölte az államtitkár. Hangsúlyozta, ez a küzdelem nem könnyű, hiszen "a magyar bíróságok nem az emberek mellett döntöttek, hanem az energiaszolgáltató külföldi vállalatok mellett tették le a voksukat".
A kormánynak Brüsszelben is helyt kell állnia, de kész a válasszal az energiaszolgáltatók feljelentéseire: jó néhány olyan európai ország van, ahol már bekövetkezett, illetve ahol most tervezik az energiaárak csökkentését - mondta a politikus.
Lázár János kijelentette, a kormányzat a következő tíz év legfontosabb kérdésének azt tartja, hogy az energia megfizethető lesz-e a magyar lakosság és a vállalkozások számára. A magyar versenyképesség nem a hazai béreken múlik, hanem azon, mennyibe kerül a gáz és az áram a vállalkozások számára, a kormánynak ezért el kell kezdenie foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy tud az ipar számára olcsó energiát biztosítani.
Az államtitkár szerint fontos lépés a kormány, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az E.ON között aláírt megállapodás, amelynek alapján több vállalat is a magyar állam ellenőrzése alá kerül. A kormány célja, hogy az energiapiacon komoly pozíciókkal rendelkezzen a kereskedelem, ezen belül pedig a lakossági kiskereskedelem területén is - tette hozzá.
Nem ez az első eset, hogy a politikus ilyen tartalmú kijelentést tesz. Lázár János közvetlenül a január rezsivágás megvalósulását követően az MTI-nek adott interjújában beszélt arról, hogy meglátása szerint nem elégséges a 10%-os lépés, mert a magyar lakosság arányaiban túl sokat költ rezsire.
2013.01.12 22:25 Lázár: nem elég a 10 százalékos rezsicsökkentés
Nem sokkal később Algyőn az államtitkár úgy fogalmazott, hogy további rezsivágási intézkedésekre van szükség, amelynek keretein belül az áram és a földgáz árának legalább 30%-kal kell csökkenniük 2014 nyarára.
2013.02.01 08:55 Lázár: tovább kell csökkenteni az áram és a gáz árát (2.)
Későbbi kormányzati megnyilvánulásokból az volt kiolvasható, hogy a rezsivágás második üteme júliusban léphet hatályba, amikor is 10%-kal csökkentené a kabinet a vízközmű-szolgáltatás és a hulladékkezelés költségeit. Az energiaárak tekintetében a jelenlegi várakozások szerint a következő fűtési szezon kezdetére érkezhet a következő díjcsökkentési periódus, de ennek részletei még ismeretlenek. Az alapvető közszolgáltatások mellett a palackos gáz és a kéményseprés díjának csökkentésének lehetőségét is vizsgálja a kabinet. Új elemnek tekinthető Lázár János beszédében, hogy a kéményseprői díjak akár meg is szűnhetnek a jövőben.
Kiemelten fontos a politikus beszédéből, hogy a kormány célja, hogy komoly pozíciókkal rendelkezzen a magyar lakossági kiskereskedelmi piacon, ugyanis ezt megelőzően a kormányzat tulajdonszerzési kísérletei a nagykereskedelmi szegmenst érintették. A lakossági kört ellátó ún. egyetemes szolgáltatás intézménye az elmúlt években az eredménykimutatások alapján szinte kivétel nélkül veszteséget eredményezett az érdekelt vállalatoknak. A tavalyi adóemelések, majd a januári rezsivágást követően az iparágból egyre több olyan nem megerősített hír szivárgott, miszerint az itt lévő külföldi szolgáltatók már szívesen szabadulnának a számukra veszteséget jelentő lakossági energiaellátástól.
A kormány energiaszektort érintő sorozatos tehernövelő intézkedéseikor iparági körökben rendre előkerül annak gondolata, hogy a működési környezet nehezítésével a kormány az energiaellátók értékének csökkentését kívánja előidézni, hogy ezáltal kedvezőbb áron vonhassa állami tulajdonba azokat.
Állami oldalon a nemzeti bajnok MVM jöhet számításba a lakossági piac ellátása tekintetében, amely társaság egyébként eddig kerülte ezt a piaci szegmenst. Tekintettel arra, hogy az egyetemes szolgáltatás a jelenlegi szabályozási feltételek mellett szinte az összes érintett társaság számára veszteséget eredményez, így a lakossági piacra történő bevonulás is főként tulajdonosi, tehát állami döntésre történhet meg.
Teljes rezsielengedés oszt jó napot !