Arra kérem azokat a női civil szervezeteket, akik engem most támadnak, fogjunk össze, és az általunk elnyert pénzt közösen költsük el – ezt Pethő Annamária mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület elnöke elmondta: ennek érdekében be fog adni egy módosító kérelmet, és azt szeretné, ha közösen valósítanának meg egy rendezvényt, ami a nőkért van. Azzal kapcsolatban, hogy eddig a szervezet bírósági adataiban tisztségviselőként Gipsz Jakab és Hát Izsák volt megnevezve, Pethő Annamária azt mondta: adminisztrációs hiba történt, amit ki fognak javítani. Az éves beszámolót könyvvizsgáló csinálta, ez számszakilag rendben volt, a technikai kérdésekkel nem foglalkoztunk – tette hozzá. Az egyesület vezetője elmondta: 10 millió forintot a polgár portál létrehozására és üzemeltetésére nyertek el. Pethő Annamária szerint egy ekkora kapacitással működő honlapra ez nem nagy összeg, hiszen ez olyan, mint egy hírügynökség, napi 50-100 ezer ember nézi,...
Pethő: fogjunk össze, költsük közösen el a pénzt
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 20., 13:36
Orbán Viktor fergeteges győzelemre számít június 9-én – meg is indokolta miért
Itthon
- 2024. May 20., 12:27
Hajóbaleset: egy embert őrizetbe vettek
Nagyvilág
- 2024. May 20., 13:15
Irán elnöke és a külügyminiszter is meghalt egy vasárnapi helikopterbalesetben
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Lopnak csalnak hazudnak, rohadék maffiajobboldal.
A pénzt ÉN A NÉP akarom elkölteni magamra!
Egyáltalán nem a KÖZ tisztviselők luxusára!
akinek még annyi esze sincs, hogy
valami hihető hazugsággal álljon elő!