A kormányzat nem a jövő felé, hanem a 19. század irányába halad gazdaságpolitikájával - mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján Katona Tamás, az MSZP Baloldali Tömörülés Platform alelnöke Budapesten. Az ellenzéki politikus szerint a kormánynak tetszik a Horthy-rendszer politikai struktúrája és a szocializmus gazdaságpolitikája. Álláspontja szerint ezt fejezi a felsőoktatásért felelős államtitkár nyilatkozata is, amely szerint értéktermelés csak a műszaki és természettudományokban van. Katona Tamás szerint a legnagyobb gondok egyike az elszegényedés, amely már a lakosság 23 százalékát érinti. A kormány az államadósság csökkentése érdekében mindent bevetett, így 3 millió leendő nyugdíjast megfosztott nyugdíjától, amikor elvett tőlük 3 ezer milliárd forintot, ami a GDP 8 százaléka. A bruttó adósság azonban így is növekedett - tette hozzá.
Koldusbotra juttatta az országot a Fidesz
Forrás:
nepszava.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ott van a listán Szoboszlai neve Liverpoolban, ennél nagyobb meglepetés mára már nem jöhet
- Az indiai próféta döbbenetes szavai: már idén elkezdődik, itt vannak a veszélyes dátumok
- Veszélyes lehet ez a közkedvelt fehérneműtípus - 3 országban betiltották.
- Kiadták a meteorológusok a friss előrejelzést, ilyen időre számíthatunk pünkösd első napján
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ennek az ellenkezőjét csak a fitymasz akarja megetetni a néppel.
Náluk ráadásul az államosítás tisztán a szabadrablást célozza, az egy dolog ,hogy mit adnak be a hüméreknek.
Mit adnak ők az embereknek? Adnak demokráciát? Adnak lehetőséget arra, hogy beleszólhassunk az ország dolgaiba a saját sorsunkba kétkamarás parlamenttel? Kitúrták már maguk közül azokat akik ügynök vagy MSzMP-s múlttal -vagy annak csak a gyanújával ülnek a parlamentben?
Nem.
Mi akiknek már azért is fizetni kell, hogy bemehessünk az ország házunkba kirekesztettek vagyunk? Igen!
Fillérekért megvesznek valamit és kiveszik belőle a pénzt. A következő kormány meg államosítja mert nem éri meg magánkézben és ez a tendencia folytatódik.
Kinek nem érte meg?
Azért államosították, hogy beültethessék a haverokat jópénzért, persze az egész akció hazafias köntösbe bújtatva.A vége az lett, hogy egy csomó pénzt ki kell fizessenek a francia clgnek, persze a mi pénzünkből.
A dohánymutyit megcsinálni mire volt jó?
Folytassam?
Ha valami magánkézbe nem éri meg az állami tulajdonban még nagyobb kárt okoz, csak az államnak és nem a tulajdonosnak, ez itt a lényeg.
Nem nyelvbotlás, igen, négyezer esztendőre!
Ma már minden technológiánk rendelkezésre áll ahhoz, hogy megszüntessük az éhezést, hogy minden embernek fedél legyen a feje felett, hogy elegendő élelmet termeljünk, és elég házat építsünk.
Hogy mindenkihez eljuthasson a tudás, amely a jövő nemzedékek fejlődését fogja biztosítani. És még sorolhatnánk, most csak a legalapvetőbb szükségleteket említettem.
Van-e megfelelő technológiánk ahhoz, hogy átértékeljük és átalakítsuk a jelenleg demokráciának nevezett rendszert valóban azzá, aminek anno ezt évezredekkel ezelőtt kitalálták?
Új hozzászólás