A kormányfő szerint nem élünk jól, de legalább talpon vagyunk. Még nem úgy élünk, ahogy szeretnénk, még nem tudunk olyan életszínvonalat biztosítani, mint amilyenre vágyunk, de "a bűnözők börtönben vannak, megszűnt a félkatonai szervezetek szabad grasszálása, rendeztük a pénzügyeket – nyilatkozta Orbán Viktor egy lapinterjúban. Az Axel Springer megyei lapjaiban megjelent írás szerint a kormányfő azt mondta: "Ugyan nem élünk jól, de mindenki érzi, hogy stabilan állunk a lábunkon, és nem az IMF pénzén élünk. " Hozzátéve: "a saját erőfeszítéseinknek köszönhetjük, hogy talpon vagyunk". Orbán Viktor kitért arra is, számított az átalakításokat kísérő negatív visszhangokra, tudta, hogy a bankok, a multik, a szolgáltatók érdekeit sértik a meghozott intézkedések, de sikerült megakadályozni, hogy ezek összeadódjanak és egy leküzdhetetlen ellenerő jöjjön létre. "Megosztottuk az ellenfeleinket, ugyanakkor megkötöttük a szükséges megállapodásokat is. Ebből adódóan a magyar gazdaság átszervezésének...
Orbán: A saját lábán áll az ország
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Orbán Viktor is szerepelt Bujtor István egyik filmjében, elképesztő mit játszik benne a miniszterelnök
- Fertőzött vér: hitelből fizetik ki a több mint 4500 milliárd forintnyi kártérítést
- Izrael azonnal reagált az iráni elnök halálára
- Diplomája sincs a Cápák között milliárdos befektetőjének, társait is megdöbbentette, hogy nincs papírja
Itthon
- 2024. May 20., 10:28
Előkerült egy fotó Karácsony Gergely autójáról – Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül
Itthon
- 2024. May 20., 09:05
Drámai fotókon a kiemelt motorcsónak – összecsukta a szállodahajó
Itthon
- 2024. May 20., 11:24
Két éve még a rácsok mögött ült Robert Fico ideiglenes utódja – ez volt a bűne
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Én inkább úgy érzem, hogy az enyémen,
ráadásul pont a tyúkszememen.
...és azt hiszem nem vagyok egyedül...:(
együttérez Veled és mindannyiunkkal...:(
Új hozzászólás