A nyárra ígért demográfiai csomag finanszírozása miatt volt szükség az újabb adóemelésekre - ismerte el Giró-Szász András kormányszóvivő - olvasható a Napi.hu cikkében.

A népesedési problémával minden felelős kormánynak kezdenie kell valamit, éppen ezért a nyár folyamán véglegesítésre kerül egy olyan demográfiával kapcsolatos akcióterv, illetve döntéssorozat, amely ezeket a gondokat igyekszik majd orvosolni - mondta a 180 percben Giró-Szász András kormányszóvivő. A kabinet képviselője a Kossuth Rádió műsorában hozzátette, "az hogy milyen téma területek, milyen lépések és ezeknek milyen szinergiái kerülnek ebbe bele, azzal várjuk meg a kormánydöntést".

Arra a felvetésre, hogy a cikkek alapján a döntések közé tartozik majd a szocpol kiterjesztése, a terhességi gyermekágyi segély összegének jelentős emelése és munkahelyi napközik létrehozása is, a kormányszóvivő azt mondta, ezek mind fontos és releváns ötletek - írta a hirado.hu.

Arra a kérdésre, hogy a demográfiai akcióterv céljait milyen forrásokból lehet majd finanszírozni, Giró-Szász András azt mondta, a büdzsét érintő közelmúltban bejelentett lépéseket az Európai Unió kérte. A kabinet szerint e nélkül is meglettek volna azok a számok, amely a túlzottdeficit-eljárástól való megszabaduláshoz szükségesek. "Éppen ezért van a költségvetésnek mozgástere ilyen típusú lépések megtételére" - fogalmazott a szóvivő a demográfiai döntéssorozat finanszírozásáról.

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
És ők meg hirtelen nagy ijedtükben teljesítették is :))) Meséld a Békemenetnek...

Érdekes, ha az EU kérte, most miért nem voltak kitapétázva a fideszes napilapok a kormányzati hisztériázással meg EU-ellenes uszítással? Miért nem ellenkeztünk? Hol marad a szabadságharcos-gyorsnaszádos-karikásostoros harciaskodás?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kata53
Brüsszel nem kérte! Félrebeszél ez a gernctelen csúszómászó seggnyaló!
kata53
@kukac50: Én már régen tudom, hogy orbán hülyeségeket beszél!
kata53
@abacs62: Szerinten nem tetteti...!!!
szablyafűrész
Girnyó-Szesz megszólalt, ebből ismét égés lesz, de legalábbis bukta, mert még magyarázott is !
kukac50
Brüsszel nyilatkozott nem kérte a megszorításokat mert mire be jelentették a túlzott deficit eljárást már megszüntették.
Most újabb eljárást terveznek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.