Pécs, a mintaváros. A negatív minta városa: a hétfői kormányhatározat értelmében hárommilliárd forintot fizettet az Orbán-kormány a magyar adófizetőkkel - a Fidesz politikusai helyett. A fideszes vízszámla végül azonban ennél is többe, mintegy ötmilliárd forintjába kerül majd az adófizetőknek. Mint ismert, az 1995-ben a Fidesz által privatizált Pécsi Vízművet 2009-ben a Fidesz országos vezetőinek jóváhagyásával kidobóemberek foglalták el. A törvénytelen vízműfoglalás óta Pécset messzire elkerülik a befektetők, 13%-os a munkanélküliség, a vízdíj pedig közel 20%-kal emelkedett. A város hosszú huzavona után most hárommilliárd forintért készül kivásárolni a vízművet, annak kétmilliárd forintos tartozásával együtt. Jogállamban a pécsi esethez hasonló nem fordulhat elő. A jogsértés miatti büntetőeljárás már folyamatban van. Bár a mostani "irányított" bűnüldözést elnézve nem táplálunk túl nagy reményeket arra, hogy még 2014 előtt megtörténik a felelősségre vonás, elvárjuk, hogy az ötmilliárd...

Forrás: mszp.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.