"A Gyurcsány-Bajnai-kormány családellenes politikájával" szemben a Fidesz érdemi intézkedésekkel segíti a gyermeket nevelőket - közölte a kormánypárt sajtóirodája. A közlemény szerint hatszázezer rászoruló és elsős gyermek kap ingyen tankönyvcsomagot a kormány döntésének köszönhetően. Hozzátették, hogy a családi adórendszer kibővítése 270 ezer családnál hagy több pénzt, folytatódnak a kisgyermekes édesanyákat segítő családpolitikai és foglalkoztatási programok, a rezsicsökkentés és a "bukott baloldal miatt bajba került" devizahiteles családok mentése is. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága pénteken közölte, hogy több mint hatszázezer diák kap ingyen tankönyvet a következő tanévre. Szavaik szerint az idén bevezetett tankönyvreform egyik legfontosabb célja, hogy néhány éven belül minden általános iskolás diák ingyenesen jusson hozzá a tankönyvekhez. Ez a következő években felmenő rendszerben valósul meg.
Fidesz: a kormány érdemi intézkedésekkel segíti a gyermeket nevelőket
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
Itthon
- 2024. May 16., 20:15
Orbán nem vesz tudomást a félrefordításról – Inkább kampányolásra használja
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Itthon
- 2024. May 16., 06:20
Kettészakad az ország – Itt kell számítani viharos szélre és esőre
Itthon
- 2024. May 15., 06:20
Viharos széllel támad a szerda – Mutatjuk, hol kell számítani a legrosszabbra
19 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Haver ezt hívják nyílt szini lebukásnak ;-)
Ezek szerint tényleg mocskos jól fizetnek kula ferkó bér-kommentelőinek :-)
Tudod haver végül is van az a pénz, nincs felvétel? ;-)
Viktor, te vagy az? Lebuktál kis huncut :)
Új hozzászólás