Három bizarr embercsoport keveredett lökdösődésbe Budafokon. A gyurcsányisták és bajnaisták trafikügyben tüntettek, ekkor érkeztek az orbánista ifjak. Budafokon tartott pénteken demonstrációt a balos ellenzék Witt János rokkant extrafikos mellett. Witt 1984 óta a városrész ismert bazárosa, közben MSZP-tag is, és nem nyert koncessziót a Fidesz trafikpályázatán. Ezért tiltakoztak MSZP-sek, DK-sok és PM-esek, amikor megérkezett a Fidelitas ellentüntető-osztaga a helyi fideszes frakcióvezetővel megerősítve, és szórólapot kezdtek osztogatni, amin az állt, hogy Witt azért nem nyert, mert nem pályázott. Ha jól értem a helyi lap cikkét, Witt tényleg nem pályázott, helyette a fia, Rosta László próbálkozott, és Budafokon tényleg nem nyert. Érden viszont igen. Attól, hogy a fia máshol nyert, Witt persze tényleg elveszthette Budafokon a megélhetését, ahogy korábban nyilatkozta, de a kormánypártiaknak ennyi bőven elég volt az ellentámadáshoz. A baloldali tüntetők rossz néven vették a beavatkozást,...

Forrás: cink.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.