Az új tanév kezdetén 200 iskolába vezényelnek hivatalos néven bűnmegelőzési tanácsadót - írja a Népszabadság. A KLIK által megnevezett helyeken a drogokkal és az internet veszélyeivel foglalkoznak majd.

Pintér Sándor belügyminiszter május 17-én jelentette be, hogy ősztől „a kiemelten veszélyeztetett iskolákban megkezdi a munkáját az iskolarendőrség".

Az iskolai bűnmegelőzési tanácsadók nem vagyonőrök, nem biztonsági emberek, akik vigyáznak az iskola rendjére vagy biztosítják a rendezvényeket, és nem is tanárok, akik szükség esetén mások helyett órákat tarthatnak, foglalkozásokat vezethetnek - szögezte le a Népszabadság kérdésére Németh Ágnes alezredes, az ORFK bűnmegelőzési osztályvezetője.

Szeptembertől 200 iskolában kezdik meg munkájukat a tanácsadók (egy rendőr legfeljebb három iskolában szolgálhat párhuzamosan). Az iskolafenntartó döntése óta azonban több tanintézet is jelezte a rendőrségnek, hogy „szívesen fogadna bűnmegelőzési tanácsadókat". A rendőrség és nyilván az iskolák is a munkájuktól azt remélik, hogy jelenlétükkel, szavaikkal és fellépésükkel csökkentik az agressziót, a drogfogyasztást, az általuk tartott órákkal, az órákon kívüli beszélgetésekkel sikerül megmutatni a diákoknak a sokszor csak balhénak tartott tetteik következményeit.

A tanácsadóknak elsősorban az iskolások körében egyre népszerűbb drogok fogyasztásának következményeire kellene felhívniuk a figyelmet, valamint az internet veszélyeire.

Részletek a Népszabadság oldalán >>>

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

A Tündik bündije
Egy tucat bekezdésen keresztül magyarázzák, hogy tulajdonképpen csak azért lesznek ott, hogy legyenek, de sem ezért, sem azért nem csinálhatnak majd semmit, ha meg csinálnak akkor "nem úgy." A forró kása kerülgetése helyett viszont kimondhatná már végre valaki, hogy letépik-e az arcát a kátrányos helyzetűnek, ha megrugdossa a tanárt, vagy ha 20 forint apróért engedi be az alsósokat a wc-re, mert sokfelé ez is divat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
pbalage
Azért vannak aggályaim ezzel kapcsolatban. Így a legjobb az lenne, ha nem kis lépésenként csinálná ezt a főnök, ilyen hülye "központi oktatás", meg "tankönyvkiadás", stb... Legyen akkor terv szerint, rendesen, egy lépésben. Szedjék már a 20 forintokat, meg jól verjék el azokat a kisköcsögöket, akik nem ballibsiznek!
kedwes
Idejében hozzá kell szoktatni a rendőrállamhoz a nebulókat!
nyanya001
Az óvodákban is be kellene vezetni ...
aztán a bölcsődékben is !
Hellcat
"internet veszélyei" :D:D Figyelik nehogy valamelyik anyázza a cigánykirályt a neten véletlenül :D
mátmar
Acélbilincs lesz náluk, vagy műanyag kötöző? Plusz gumibot, könnygáz, sokkoló és élesre töltött fegyver.Tanulja a gyerek mi a szabadság!
Andrea16
Oh-oh. De megijedtem. A mi sulinkban is is lesznek. Remélem, lesz közöttük helyes pali, szünetben elcsalogatom magammal a tornaszertárba :D Fiúosztálytársaim már a szívatásukat tervezik, úgyhogy a végén még tényleg lehet hasznuk is lesz, mint "fegyelmezők".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.