A szerződések 34. pontja szerint az államnak kártérítést kell fizetnie, ha a koncessziós szerződést úgy szünteti meg, hogy ez például nem a trafikos kihágásának következménye, vagy további trafikosokat enged a piacra (leszámítva azt az esetet, ha a lakosok számának növekedése miatt lesz erre szükség). A szerződés szerint az állami kártérítés akkor is jár majd, ha egy kormány a következő 20 évben úgy dönt, megszünteti a dohánykiskereskedelem koncessziókötelességét. A kitételek alapján a kormány igyekezett minél inkább megóvni a kiválasztott trafiknyerteseket a jövendő kormányoktól, amelyeknek komoly összeget kell áldozniuk a költségvetésből, ha változtatni akarnak a kialakult helyzeten. A koncessziós szerződés alapján, amikor a trafiknyertest hátrányosan érintő változások bekövetkeznek, az állam a 20 éves engedélyéből maradt minden egyes évre az éves koncessziós díjnak megfelelő kártérítést fizet ki egy összegben.
Trafikmutyi 2.0: milliárdokat fizet, aki bántja a trafiknyerteseket
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Verőcei hajótragédia: a baleset előtt fél órával kérték meg az egyik áldozat kezét
- Budapestről vidékre költözött, ma több, mint 30 településre szállít környezettudatos menüket a vállalkozása
- Súlyos dolog derült ki a verőcei hajótragédiáról: ez mindent megváltoztathat
- Változás a bankkártyáknál, négy nagybanknál is 10 ezer forint felett az éves díj
Itthon
- 2024. May 21., 12:16
Kiderült Magyar Péter titka, ezért nem fog rajta a „politikai átok”
Itthon
- 2024. May 21., 12:33
Nagy Márton kiakadt Matolcsyra: "A jegybank nem képes az együttműködésre, hiába kerestük rá a lehetőséget"
Itthon
- 2024. May 21., 08:41
Elárulták Karácsony Gergelyt? – Régi támogatója állt át a riválisához
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 20., 16:04
Kis Grófo teljesen összetört – a rendőrség is nyomoz az ügyben
Sport
- 2024. May 19., 18:05
Ezt tette Verstappen Imolában
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Ugyan ezen elv mentén a 2/3-os törvények, valamint a fideszes káderek (káder jani, MNB-és kuszaszem, stb) megváltoztatása, eltakarítása is lehetségessé válik.
Ha eltűnik a fidesz és eltakarítják a párthű trafikosokat, akkor a csaló, rabló, aljas volt trafikosok vagy az őket segítő politikusok vagyonából kellene kártalanítani azokat az embereket, akiknek kára származott a trafikos bundából.
Szerintem megvannak annak technikai lehetőségei, hogy 2/3 nélkül is 2010 előtti rendszer visszaállítást lehessen eszközölni, bizonyos területeken.