Megszületett a megállapodás: közös egyéni jelöltekkel és külön listával vág neki az MSZP és az Együtt 2014 a választásoknak. Közös miniszterelnökjelölt nem lesz, egy esetleges baloldali győzelem esetén az alakít kormányt, akinek a pártja több szavazót gyűjt. Mindezt sajtótájékoztatón jelentette be Mesterházy Attila és Bajnai Gordon. Megállapodás született arról is, hogy melyik párt hol indít jelöltet. Őket közös jelöltnek tekintik majd, a kampánynak pedig lesznek közös arculati elemei is. Az MSZP 75, Bajnaiék pedig 31 választókerületben indítanak jelöltet. Újságíróknak mindketten azt mondták: az egyénijelölt-állítás összehangolása és a két külön lista garantálja a lehető legtöbb ellenzéki szavazat begyűjtését. Mesterházy Attila hozzátette: az MSZP hamarosan tárgyalásokat kezd a többi demokratikus ellenzéki párttal - köztük Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával -, amelynek politikusai helyet kaphatnak a szocialisták listáján, vagy akár elindulhatnak az MSZP-nek jutó egyéni körzetek...
Bajnai és Mesterházy se lesz miniszterelnök-jelölt
Forrás:
alfahir.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
Itthon
- 2024. May 18., 17:35
Döbbenetes videó: ilyen, amikor a rendőrök elkapják a brutális gyalogosgázolót
Itthon
- 2024. May 18., 18:00
Brutálisan sok nyugdíjas kénytelen dolgozni? – Az alacsony járulék miatt megnégyszereződött a számuk
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ezek meg csak tárgyalgassanak, míg el nem fogy a repi Tokaji.
Mesterházi ha ne akadékoskodjon esélye sem lett volna jelöltetni magát, így van, vagyis nyert egy olyan ügybe ahol eleve ki volt zárva .
Új hozzászólás