A helyi lap főszerkesztőjének állásába került Szekszárdon, hogy le merték írni a Hadházy nevet – írja a hvg.hu.

A Szekszárdi vasárnap című, a város által kiadott hetilapban legalább egy évtizede futott az Érdekli? Bemutatjuk! interjúsorozat, amelyben helyben ismert embereket szólaltattak meg.

Ebben a rovatban a július 7-én megjelent számban Kocsisné Hangonyi Juditot, az Edutop Szakközépiskola és Szakiskola igazgatóját kérdezték, aki az interjú végén Hadházy Árpádot, a trafikügyet helyi szinten kirobbantó Hadházy Ákos édesapját ajánlotta a szerző figyelmébe, mint következő riportalanyt.

A nyári szünet után, az augusztus 11-én megjelenő következő számban nem volt Hadházy-interjú, megjelent azonban egy rövid írás Cser Ildikó főszerkesztő távozásáról.

Hadházy Ákos a csütörtöki közgyűlésen azt mondta: nyilvánvaló a cenzúra, csak azt nem érti, miért volt rá szükség. „Gyűlöli az édesapámat, vagy fél a Hadházy névtől?" – kérdezte a polgármestertől, akit lemondásra szólított fel. A volt fideszes képviselő szerint ugyanakkor jövőre mindenképpen véget fog érni Horváth pályafutása, ha az emberek elhiszik, hogy a fülkében nincs félnivalójuk – olvasható a hvg.hu cikkében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.