A horvát bíróság kiadta az elfogatóparancsot Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató ellen – számolt be a Bloomberg a horvát tévé értesüléseire hivatkozva.

Az Investor.hu azt írja, hogy a kérelemre azért került sor, mert szeptember 25-én Hernádi nem jelent meg a rendőrségi kihallgatáson.

A Mol-vezért már egy jó ideje szeretné kihallgatni a horvát bűnügyi hatóság egy 10 millió eurós korrupciós ügy miatt, melyben a volt horvát kormányfőt, Ivo Sanadert már elítélték. Azzal gyanúsítják a horvátok Hernádit, hogy lefizette Ivo Sanadert, és így tudta megszerezni az INA fölött a Mol az irányítást úgy, hogy a részvények 47,1 százalékát birtokolja – írja a lap.

Kara Pál, a Mol-csoport jogi igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy a sajtó útján értesült arról: a zágrábi megyei bíróság Horvátországra vonatkozóan elrendelte Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató előzetes letartóztatását.

"Nincs tudomásom arról, hogy a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója bármely horvát szervtől vagy hivataltól megkeresést kapott volna az ügyben történő kihallgatásra" – írta a jogi igazgató.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Virág elvtárs megmondta, a nemzetközi helyzet fokozódik.
Dr. Felipe
Virág elvtárs megmondta, a nemzetközi helyzet fokozódik.
entero
Először azt hittem, Hernádi Judit ellen, ami nem is lenne meglepő, látva a Heti hetesben párszor...:-)))))
mátmar
Majd a Nagy Vezérünk megmenti! Drukkertársát nem engedi kivonni a forgalomból. Segítettük az EU belépésben a Horvátokat, most a bélyeg visszanyalt!
nehogymá
a horvátok is harcolnak a rohadt népnyuzó profit talicskázó külföldi multik ellen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.