Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hivatkozva a KSH foglalkoztatási adataira: Magyarország jobban teljesít a munkanélküliség ellen vívott harcban. A Fidesz szóvivője szerint hamarosan már négymillióan dolgozhatnak Magyarországon. Selmeczi elmondta: „Magyarország jobban teljesít a munkanélküliség elleni küzdelemben”. Kiemelte azt is, hogy 21 éve, 1992 óta nem dolgoztak annyian az országban, mint most, a munkanélküliségi ráta pedig hosszú idő után most először süllyedt 10 százalék alá. Ez a teljesítmény Európában korántsem természetes – mondta –, hiszen a kontinens azon országaiban, ahol a megszorítások politikáját hajtják végre, a mostaninál is magasabb munkanélküliségre számítanak. „Magyarország nagyon jól tette, hogy nem hagyta magát dróton rángatni, és megszabadult a bukott baloldaltól". Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy mindaddig nem lesznek elégedettek, amíg egy olyan ember is van az országban, akinek nincs munkája, de szeretne dolgozni.
Fidesz: A munkanélküliség elleni küzdelemben is jobban teljesítünk
Forrás:
mandiner.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 22., 08:14
Akkora vihar tombolt Budapest felett, hogy Ferihegyen több repülőgép sem tudott leszállni
Itthon
- 2024. May 22., 07:50
Ez minden Lidl vásárlót érint – Fontos változás lép életbe
Itthon
- 2024. May 22., 06:50
Nem cicózik a TISZA-párt – Már tolják a webshopot is
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:23
Óriási trauma: Az expornós kesereg a Facebookra, mert keveslik rajta a ruhát
Itthon
- 2024. May 21., 13:07
Ilyen autóból szinte lehetetlen élve kiszállni, ijesztő fotók
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Új hozzászólás