Az Európai Unió bürokratáiból, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank tisztségviselőiből álló trojka ma már nem szólhat bele a magyar családok életébe – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője – az országgyűlési képviselőcsoport beszámolóját ismertetve – a Fidesz szombati kongresszusán, Budapesten.
A politikus hangsúlyozta: 2010-ben Magyarország a saját kezébe vette a sorsát, majd idén nyáron visszafizette az IMF-hitelt, így ma újra független, a "trojka" már nem szólhat bele a családok mindennapjaiba.
Ma Magyarországnak olyan kormánya van, amely kiszélesítette a közteherviselést, bevonva abba a multinacionális cégeket és a bankokat, és nem hajolt meg "szolgai módon" az említett trojkának, mint tette azt korábban a Bajnai-kormány – mondta Rogán Antal.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ne aggódjál arogántoncsi, majd kézbe veszi 2014-ben és 18-ban is :)
Kézre fogtok kerülni!
Új hozzászólás