Ellenszavazat, tartózkodás nélkül – Orbán Viktor magányossága

Azt tényleg nem lehet mondani, hogy nagy volna rá a kabát. Jön ez a kis ember a szűk zakójában, kiáll, csepüli az ellent, megfenyegeti az övéit, s önmagát immár sokadszor a néppel, a hazával, a nemzettel azonosítja. Aki tetszik neki, kinevezi, aki nem tetszik, kizárja. S a szerencsétlenek, akiket elé tereltek, akik jöttek megbámulni, állva tapsolják, megszavazzák közfelkiáltással maguk fölé, ő meg visszatapsol nekik, s nem szavaz magára. Csak áll a mindig rossz helyeken gyűrődő zakójában, és jólesőn konstatálja, hogy mekkora nagy is az ő hatalma. Olyan nagy, hogy nem is tud vele mit kezdeni, igaz, nem is akar, az a fő, hogy megvan, hogy töretlen. Jaj annak, aki csorbítani meri! Ne jöjjön már senki azzal, hogy köszöntjük pártunk XXV. Kongresszusát! Ne jöjjön már senki a dörgő tapsokkal, a hajbókoló szónokkal! Ne mutogasson Kádárra senki, de még Rákosira se! A múltra húzott hasonlatok elkoptak, jelentésüket vesztették, csak jobb színben tűnik fel tőlük, ami volt, amely legalább olyan...