Gyurcsány Ferenc pártelnök utasítására kellett a Demokratikus Koalícióból (DK) távoznia annak a párttagnak, akinek - információk szerint - szerepe lehetett a bajai időközi választással kapcsolatos videó elkészítésében - közölte Gréczy Zsolt, a DK szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. "Egy ember megtévedt, egy párttag a nyolcezer valahányszázból, azonnal eltávolítottuk a párt tagjai közül" - fogalmazott a szóvivő. Elmondta, Gyurcsány Ferenc arra utasította Varju László pártigazgatót, hogy vegye fel a kapcsolatot a férfival és szólítsa fel a DK-ból való távozásra. Majd hozzátette, hogy a férfi már nem tagja a DK-nak. Azt hangoztatta, a DK álláspontja szerint mind a választási csalás, mind pedig az azzal való manipuláció megengedhetetlen, nincs bocsánat és nincs mentegetés.
DK: Gyurcsány adta ki a videókészítő útját
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ott van a listán Szoboszlai neve Liverpoolban, ennél nagyobb meglepetés mára már nem jöhet
- Az indiai próféta döbbenetes szavai: már idén elkezdődik, itt vannak a veszélyes dátumok
- Veszélyes lehet ez a közkedvelt fehérneműtípus - 3 országban betiltották.
- Kiadták a meteorológusok a friss előrejelzést, ilyen időre számíthatunk pünkösd első napján
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás