Emlékezők és ellentüntetők gyűltek össze vasárnap délelőtt a budapesti Szabadság térre annak kapcsán, hogy a Jobbik szervezésében leleplezik Horthy Miklós kormányzó mellszobrát a Hazatérés temploma alapkőletétele és az első bécsi döntés 75. évfordulóján.
Forrás:
Origo
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
A magyar zsidóság deportálásának közelgő hetvenedik évfordulója kölcsönöz időszerűséget ennek az írásnak, melynek eredete egy Hargittai Magdolnával közös, Budapesti séták a tudomány körül című könyvprojekt. Ebben a tudománnyal kapcsolatos budapesti látható emlékeket gyűjtjük össze nyolc fejezetben – szobrokat, emléktáblákat és épületeket. A tudományt tágan értelmezzük, nemcsak a felfedező tudományt értjük rajta, hanem a mérnökséget, a feltalálást, a gyógyítást és az oktatást is. Könyvünk utolsó, nyolcadik fejezetét a holokauszt magyar tudományossághoz kötődő áldozatai emlékének szenteljük. A jelen írás főleg ennek a fejezetnek a nyomán készült, de illusztrációs anyagából itt csak két képet idézünk.
Budapesten megrendítő emlékművek tisztelegnek általában a magyar holokauszt áldozatai előtt. Ilyen például a Wesselényi utcai emlékmű (Varga Imre alkotása) a Dohány utcai zsinagóga mögött, vagy ilyen a Magyar Tudományos Akadémia székházától csak néhány lépésnyire található Cipők a Duna-parton emlékmű (Pauer Gyula alkotása), amely a nyilasok által a Dunába lőtt zsidó áldozatok emlékének tiszteleg.
Sajnos nagyon keveset tudunk az ország tudományos veszteségeiről a holokausztban. Írásunk címében a „fehér folt” arra utal, hogy a Magyar Tudományos Akadémia még nem mérte föl ezeket a veszteségeket. Ez az írás az emlékezésen túl szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy vannak tennivalók a múlt ezen szegmensének feltárásában.
A magyar nácik, a nyilasok 1944. október 15-én vették át a hatalmat a lemondásra kényszerített Horthy Miklóstól. Addigra, Horthy országlása alatt már több százezer, főleg vidéki zsidót deportáltak, elsősorban Auschwitzba, ahol többségüket megölték. A haláltáborokban és Budapesten meggyilkoltak között ott voltak a tudomány emberei is. Néhányukról részletesebben szólok, hogy az ismertebb statisztikákon túl egyéni sorsokat is lássunk.
De ajánlom neked az egész cikket .