A családok segítése, támogatása áll az első helyen a Fidesz politikájában – mondta a párt szóvivője vasárnap Pécsen, sajtótájékoztatón.
Hoppál Péter hangsúlyozta: Magyarország az IMF-hitelek visszafizetésének és a gazdaság javuló teljesítményének köszönhetően már elég erős ahhoz, hogy egyre jobban gondoskodjon róluk.
Ebből nem is engedünk, hiszen emlékezhetünk a 2010 előtti időkre, amikor a megszorítások leginkább a magyar családokat érintették, ők húzták a rövidebbet – jegyezte meg.
A politikus utalt rá, a kormány a héten újabb családi támogatási formák bevezetéséről döntött, melyek segítik a gyermekvállalást, a kisgyermekes szülőket.
Elmondta, hogy a Fidesz javaslatára kidolgozott gyed extrával a gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például az érintettek egy időben két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak.
Hoppál Péter hozzátette, hogy bevezetik a diplomás gyedet a három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztató munkaadók pedig immár három évre szóló adókedvezményt kapnak.
A Fidesz szóvivője kitért rá, hogy az Országgyűlés hétfőn dönt az új babakötvény bevezetéséről, amely a pénzpiac legbiztosabb, legkiszámíthatóbb befektetési formája lesz.
Ennek lényege, hogy ha a szülő Start számlát nyit, az állam 19 éven át komoly kamatprémiumot fizet a gyermek születésekor folyósított és a számlán elhelyezett 42 ezer 500 forintos életkezdési támogatásra, valamint a befizetett megtakarításokra – mondta. Példaként hozta fel, hogy havi ötezer forintos befizetés mellett már közel hárommillió forint is összegyűlhet.
Hoppál Péter szólt arról is, hogy a családi adókedvezmény kiszélesítésével januártól több pénz marad a kisgyermeket nevelő kiskeresetű családoknál, és folyik a bölcsődeépítési program is, amelynek keretében ebben a kormányzati ciklusban hatezerrel nő a bölcsődei férőhelyek száma.
A Fidesz szóvivője kérdésre reagált Bajnai Gordonnak az Együtt-PM szövetség képviselőjelöltjeinek szombati bemutatásán elhangzott szavaira. Az mno.hu szerint a volt kormányfő azt mondta: "Mindig készek vagyunk megtenni, amit a nemzet jövője érdekében meg kell tenni. Akkor is, ha ki kell mondanunk, hogy ez fájni fog. Fájni fog, de azért, hogy utána lényegesen jobb legyen."
Hoppál Péter úgy fogalmazott, ha a baloldal hatalomra kerül, ugyanaz következhet be, mint a korábbi kormányzásaik idején: a családok, a nyugdíjasok, a bérből és fizetésből élők, a magyar háztartások húzzák majd a rövidebbet. "Ebből nem kér Magyarország, nem kérnek a magyar emberek, ezt az akaratukat 2010-ben elég markánsan ki is fejezték" – mondta a politikus.
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
És hol van a beigért nyugdijasok támogatása.Hiszen mi neveltük fel a RÁNKERŐLTETETT GYERMEKEKET MERT kötelező volt 2 gyermeket szülni. És most nagyon meghálálja kormány nekünk ezt.Igen is járna nyugdij kiegészítés de nem százalékos hanem diferenciált.Mert akinek 250 ezer a nyugdija annak a százalékos emelés több lesz mint akinek csak 70 ezer.És fütyüL a világra. Nem lehetett mindenki bányász-magas nyugdij! + szénpéz stb. támogatás.
Orbán Viktor nézz körül mi is zajlik itt ebben a pici de csunya országban.Nem kell nekünk sport-stadion egyéb hülyeség... pénz kell a rezsi és az élelem megvételéhez ami most drasztikusan felemelkedett és még fog is .PL. 1kg kenyér ára 300.-ft.lett el kell ájulni.A kisnyugdijasoknak is kell mindent ugyanugy fizetni sőt még többet mert otthon vannak nem munkahelyen-nem tudják megsporolni a vizet a fütést a villanyt stb.tehát több a kiadásuk.Nem csodálkozom hogy sokan mennek a plázába és egyéb helyekre napközben melegedni bolyongnak cél nélkü,hogy ne keljen füteni otthon Sajnos igaz.Errre is oda kéne figyelni nem csak a gazdagok vagyonát kell gyarapitani hanem a kis nyugdijasokat is szintre kéne hozni.De itt nincs igazság ugy látjuk.Ezért mennek és menjenek is külfölldre a fiatalok ott érték az ember jó a fizetés van munka stb. Itt hulladék.
Új hozzászólás