Az Országgyűlés elnöke szerint Antall József egykori miniszterelnök a 20. század végi Európa egyik igazi államférfija volt. Erről Kövér László az egykori kormányfő halálának 20. évfordulója alkalmából a Parlamentben rendezett pénteki emlékülésen beszélt.

A kommunizmus bukásakor Antall József tudatosan keresztény, felelősen nemzeti és a demokrácia iránt mélyen elkötelezett, felkészült politikusként vált Magyarország első szabadon választott miniszterelnökévé – mondta a házelnök, aki kiemelte: 1990-ben Magyarország kilépett a hazugság zsákutcájából, és azonnal meg is találta a maga felkészült, realista és lényeglátó vezető politikusát, Antall Józsefet.

Antall József tudatos kereszténysége európaiságában gyökerezett – fogalmazott.

Kövér László azt mondta, a volt kormányfő szavai szerint Európában tulajdonképpen még az ateisták is keresztények, hiszen Európa kereszténysége kultúrát, etikát és szemléletet jelent. Osztotta az Európai Unió egyik alapítója, Robert Schuman egykori francia miniszterelnök azon hitvallását, mely szerint Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz – mondta az Országgyűlés elnöke. Rámutatott, a magyar miniszterelnök ezt hazájára is vonatkoztatta: keresztény Magyarországot akart, mert csak annak van jövője.

Kövér László kitért arra is: felelős nemzeti értékrendje és elhivatottsága abból a meggyőződéséből fakadt, hogy a 20. századi politika ugyan szétszakította a magyarokat a Kárpát-medencében és szétszórta a nagyvilágban, de a magyarok sorsközösségét megőrzik az államhatárokon és földrészeken átívelő, elszakíthatatlan nyelvi, kulturális és lelki kötelékek, s ezt a rendszerváltozás utáni demokratikus politikának is figyelembe kell vennie.

Ezért fogalmazott úgy – a magyar nemzetpolitikában korszakalkotó módon – hogy lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke szeretne lenni – idézte az egykori kormányfő szavait a házelnök.

Kövér László szerint azt is tudta, hogy a nemzeti eszme a politikai Európa egyik legszilárdabb alkotóeleme. Az euroatlanti integráció híveként és aktív cselekvőjeként pontosan értette, hogy a nemzetközi integrációk nem lehetnek sikeresek az egyes nemzetek saját anyagi és szellemi erejének összpontosítása, azaz a nemzeti integrációk nélkül – fejtette ki.

Antall József a parlamenti demokrácia és a demokratikus értékek iránt mélyen elkötelezett értelmiségi ember volt, aki – politikai ellenfeleitől eltérően – hitt abban, hogy a politikai élet szereplői között kell legyen egy minimális közös nevező: éppen ezen értékekben való megegyezés és az ebből fakadó minimális szolidaritás – mondta Kövér László.

Hozzátette: a magyar miniszterelnök tudta, hogy a demokrácia és a közvélemény uralmának korában – minden hamis látszat ellenére – valójában az elvi és erkölcsi politika az egyetlen tisztességes politika, és egyúttal a leggyümölcsözőbb reálpolitika is. Antall Józsefnek nem voltak illúziói. Pontosan felmérte, hogy mire vállalkozik, hogy mennyire nehéz lesz a szocializmus négy évtizedes hazugságának zsákutcájából kivezető út – emelte ki.

Kitér arra is: számukra, Antall Józseffel kortárs politikusok számára – akár kormánypártiak, akár ellenzékiek voltak, vagy most is azok – a rendszerváltoztató miniszterelnök teljesítménye "őszintén nem lehet távolságtartó, szenvtelen vizsgálódás tárgya", s csak nehezen tudják tárgyilagosan szemlélni az ő tevékenységét, ahogyan a sajátjukét sem tudnák. S ez így rendjén is van – fogalmazott Kövér László.

Bernhard Vogel volt német tartományi miniszterelnök, a Konrad Adenauer Alapítvány tiszteletbeli elnöke kiemelte: Antall József Magyarország Európába és a transzatlanti szövetségbe való visszatérésének a szimbóluma, és úgy fogalmazott, a szabadság embere, akinek sokan követték nyomdokait.

Boross Péter, az Antall-kormány belügyminisztere kiemelte: ahol megjelent a dolgok formát kaptak, egyéniségének kisugárzása és ereje rendet teremtett ott, ahol zűrzavar volt, kereszténydemokrata szellemiségű irányultsága egyértelművé vált. Az a meggyőződés vezette, hogy az elvekből az ember pressziók alatt se engedjen. Szavai szerint Antall Józsefnek az az üzenete mindenki számára: eszményeink és elveink mellett tartsunk ki, és támogassuk azokat, akik ezt megvalósítják. Legyen személye példa a következő nemzedékek számára is – szólított fel.

Marinovich Endre, Antall József kabinetfőnöke azt mondta: igényes volt a munkában, megkérdőjelezhetetlen a magyar nemzet iránti elkötelezettségben és empátiával viseltetett munkatársai iránt.

Kapronczay Károly, a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár főigazgatója a tanár, a történész és az intézetvezető alakját idézte fel, és kiemelte: a volt kormányfő arra tanított, hogy a "haza bennünk van".

Kónya Imre, az első MDF-frakció vezetője – aki ismertette Antall József feljegyzéseit a betegségével összefüggésben – azt hangoztatta, hogy ha Antall József életben marad, másképp alakul az elmúlt húsz év. Immár aligha vitatható, hogy a rendszerváltás, a demokratikus Magyarország létrejötte Antall József személyéhez köthető – jelentette ki.

A tanácskozás özvegy Antall Józsefné zárszavával fejeződött be, aki megrendítőnek nevezte a mai napot. A néhai kormányfő az őt ért méltatlan támadások miatt soha nem gondolta, hogy ilyen sokan elismerik majd szolgálatát – mondta.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Everest
De mortuis ni'l nisi bene. Mitől volt egyáltalán államférfi? Tapasztalatlanul és elképzelés nélkül vágott bele valamibe. Ugyanakkor ott tülekedett, furakodott a következő hatalom után ácsingózó - ezidáig mellőzött csapat. A másfél millió munkáját vesztett ember bénultan vette tudomásul, h nemcsak a munkáját veszítette el, hanem a gyárakat, üzemeket is. A Nyugatról jövő aprópénzből az élelmesek megtollasodtak, addig a plebsz elveszítette még a reményét is arra, h emberhez méltó életet élhessen. Kinek jár elismerés és köszönet? Hová jutottunk?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
talánegyszer
@Vizual:Még mindig nem tudom,hogy miért ő volt a legjobb.A liberalizmusa miatt tönkre tett egy 35 ezer fős várost.
coni
Azt nem értem, hogy akkor a 90-es években miért vonult ki a Fidesz látványosan amikor Antallék Tianon emlékének adóztak, vagy miért mondták, hogy csuhások térdre, imára, cápázni (pápázni). Vajon mitől világosodtak meg hirtelen? Csak nem érdekből?
Vizual
@talánegyszer: ...csak egy 35 ezer fős várost ? Ugyan. Ahhoz neki nem volt hatalma. A liberalizmus nem tesz tönkre senkit. Az emberek teszik tönkre a másikat, lehet, hogy pont a rosszul értelmezett liberalizmus miatt.
Kala Majka
Egyébként Antall valóban igazi államférfi volt, csak azt nem vette észre, hogy közben gyakorlatilag megszüntették az államokat.

A névleges államok irányításához pedig egyáltalában nem államférfiak kellenek, hanem csupán végrehajtók.
jancsik68
A vörös katona unokája,a pápai városi MSZMP párttitkárapuka fia,az MSZMP-párttörténeti Intézet vérbeli kommunistája hogyan tudta ,anno megállapitani!!
talánegyszer
@Vizual: Vissza utasítom,hogy hazugságot feltételez rólam!Megszavaztattak egy 600 fős települést,hogy elválik -e a várostól.Göncz pedig aláírta,ha nem írja alá akkor a város nem esik el 200millió iparűzési adótól,így a kis település kap 167 milliót.Nem politikusok,nem reálisan gondolkodók a rendszerváltók hanem álmodozók.Nem valók országvezetésre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.