Azzal, hogy Simon Gábor szerdai hatállyal lemond mandátumáról, ügye kikerül a parlamenti vizsgálat alól – mondta szerdai sajtótájékoztatóján kérdésre Budai Bernadett MSZP-szóvivő.

A szóvivő Simon Gábor lemondásával magyarázta, hogy a mentelmi bizottság szocialista tagjai nem mentek el a testület szerdai ülésére, amelynek napirendjén az MSZP múlt héten lemondott elnökhelyettesével szembeni vagyonvizsgálati eljárás szerepelt.

Szintén kérdésre megerősítette, hogy nem bontották fel Simon Gábor vagyonnyilatkozatát, amelyet választott tisztségviselőként kellett tennie az MSZP etikai bizottságának. Így az továbbra is egy lezárt borítékban van. Ezt azzal indokolta, hogy Simon Gábor lemondott párttisztségeiről, amikor kiderült, hogy nagyjából 240 millió forintos be nem vallott vagyont tart ausztriai bankszámlákon. A borítékot pedig csak a jelenlétében nyithatták volna fel – jegyezte meg.

Budai Bernadett nem tudott beszámolni Simon Gábor hollétéről, mint mondta, a volt elnökhelyettesnek a múlt hét óta nincs kapcsolata a szocialista párttal.

Arra a felvetésre, hogy az elnökhelyettesként használt szolgálati autója továbbra is ott parkol a politikus XVIII. kerületi háza előtt, Budai Bernadett közölte: Simon Gábornak minden, az MSZP-től kapott juttatása megszűnt. Az elszámolás néhány napot igénybe vesz – mondta.

A szóvivő arról is beszélt, hogy az MSZP-nek érdeke az ügy tisztázása, és arról a pártelnök Mesterházy Attila semmivel sem tud többet, mint a közvélemény, vele is csak azt közölte Simon Gábor, hogy a pénz eredete nem függ össze közéleti tevékenységével.

Arra a felvetésre, hogy a vagyongyarapodás idején Simon Gábor mégiscsak az MSZP elnökhelyettese volt, Budai Bernadett úgy reagált: nem tudni, mikor keletkezett a vagyon, az ügyészség csak azt közölte, hogy a politikus a pénzt 2008-ban, illetve 2009-ben helyezte el Ausztriában, keletkezésének időpontja azonban egyelőre nem ismert.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Akkor mostantól vizsgálja a NAv vagy bánomisén...a sok fideszessel egyetemben.
szöszmösz
Úgyan mint úgy a Horváth által felvetett ügyekben? Néma csendben és elfeledve?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.