Jól meghajtotta hivatali Škodáját Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő az elmúlt három évben – írja az Index.

A lap azt írja, hogy a Zsigó vezette önkormányzat 2010-ben engedélyezte, hogy a Superbet magánútjaira is használhassa: 2013 végére össze is jött 163 000 kilométer. A több mint 4 milliós üzemanyagszámla nem szerepel a vagyonnyilatkozataiban.

A bajai önkormányzat közérdekű adatigénylés után kiadott összesítése alapján 2011. január 1. és 2013. december 31. között 163 000 kilométert tett meg a Škoda. A havi 1,66 millió forintot kereső Zsigó tehát három év alatt napi 150 kilométer körüli távot autózva átlagosan, négyszer megkerülhette volna a Földet.

Zsigó Róbert januárban leadott 2013-as vagyonnyilatkozatában feltünteti saját Toyota Yaris gépkocsiját, valamint felsorol jó néhány pár ezer forintos ajándékot is, a hivatali autó milliós költségeinek azonban nincs nyoma – számolt be az Index.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
Ezek vonják meg a munkanélküliektől a járandóságukat? Szégyen amit az emberekkel megtesznek a politikusok!
kiskutyauto
Sebaj, majd a lámpavason átgondolja, hogy hol hibázott ez a hazaáruló parazita féreg is...
szjupermen
Nyugi, gond egy szál se. A gerincét nem fogja szétrázni a sok autózás.
Desischado
@szjupermen: Hova tudná szétrázni, mikor nincs neki?!
@ipan54: Jelky Andrásnak még a nevéhez sem méltó hasonlítani! Bár természetesen értem, mire céloztál. De annyi a közös, hogy mind a kettő utazó, de Jelky András egy nagy formátumú, becsületes gerinces ember volt, addig a zsigó egy lelkiismeretlen, gerinctelen rabló, egy megélhetési féreg!
Pisti271
Időközben volt aki kiderítette, hogy Zsigó megkapja a parlamenttől is az úgynevezett választókerületi pótlékot, amelynek összege havi 556 ezer forint, vagyis a bajaiakkal és minden magyar választóval egyaránt kifizetteti utazási költségeit.
evacica
Zsigó Robert sem a tisztességéről lesz híres. Hol van mos Lázár János, ez nem pofátlanság amit párttársa csinál, jó lenne, ha a fidesz már elkezdene a saját háza táján söprögetni, volna mit, nagyon sok ott a szemét!!A fideszn vezetői bort isznak és vizet prédikálnak!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.