Jól meghajtotta hivatali Škodáját Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő az elmúlt három évben – írja az Index.
A lap azt írja, hogy a Zsigó vezette önkormányzat 2010-ben engedélyezte, hogy a Superbet magánútjaira is használhassa: 2013 végére össze is jött 163 000 kilométer. A több mint 4 milliós üzemanyagszámla nem szerepel a vagyonnyilatkozataiban.
A bajai önkormányzat közérdekű adatigénylés után kiadott összesítése alapján 2011. január 1. és 2013. december 31. között 163 000 kilométert tett meg a Škoda. A havi 1,66 millió forintot kereső Zsigó tehát három év alatt napi 150 kilométer körüli távot autózva átlagosan, négyszer megkerülhette volna a Földet.
Zsigó Róbert januárban leadott 2013-as vagyonnyilatkozatában feltünteti saját Toyota Yaris gépkocsiját, valamint felsorol jó néhány pár ezer forintos ajándékot is, a hivatali autó milliós költségeinek azonban nincs nyoma – számolt be az Index.
20 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A helyes az lenne, ha nem megkerülné a Földet, hanem távolodna attól (természetesen az összes fideszes rablóval és a halálmenettel együtt!).
Ma magyar idő szerint 12 óra 30 perckor sikeresen elstartolt Felcsút-Bajkonurból a saját fejlesztésű magyar űrhajó a Rezsicsökkentő.
Fedélzetén zsigó hazug róbert parancsnok és pataki ufo attila fedélzeti mérnök. A tervek szerint az űrhajó négyszer kerüli meg a földet. Közben az űrben létrehozzák az ember és ufo vegyes bizottságot, továbbá megállapítják hogy bolseviktor elvtárs a föld és a világmindenség egyetlen uralkodója.
Az űrhajó a terveknek megfelelően még ma visszatér vagy vissza zuhan a felcsúti bázisra.
Kirúgtam azt
Ki az infót
Kiad-ta..."
@ipan54: Jelky Andrásnak még a nevéhez sem méltó hasonlítani! Bár természetesen értem, mire céloztál. De annyi a közös, hogy mind a kettő utazó, de Jelky András egy nagy formátumú, becsületes gerinces ember volt, addig a zsigó egy lelkiismeretlen, gerinctelen rabló, egy megélhetési féreg!
Új hozzászólás