Az április 6-i parlamenti választáson még négy évet kérünk – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Fidesz-KDNP szombati választási nagygyűlésén, Budapesten, a Hősök terén.

"Véget ért a kormányzásunk első négy éve. Úgy reméljük, az első négy éve ért véget" – fogalmazott a kormányfő az összegyűlt tömeg előtt.

Orbán: még négy évet kérünk

A kormány átalakította, korszerűsítette Magyarországot, "egy lerobbant, döcögő, defektes járgányból üzembiztos, gyors, merész versenyautót építettünk" – mondta Orbán Viktor, aki szerint az ország napról napra erősödik, "újra méltó régi nagy híréhez", és nagyszerű jövő előtt áll.

Orbán már a történelemkönyvekben látja magát

A miniszterelnök szerint az elmúlt négy évben elvégeztek mindent, amit lehetett, néha úgy érezte még annál is többet.

A kormányfő szerint amikor majd megírják e négy év "példátlan történetét", le fogják írni, hogy a magyarok a modern Európában 2010-ben páratlan egységet hoztak létre, bevezették a méltányos közteherviselést, és kiterjesztették azt a bankokra és a multikra is.

Le fogják írni – folytatta –, hogy csodaszámba ment, amikor a csőd széléről visszarántották az országukat és négy év alatt szolidan növekvő gazdaságot faragtak belőle. Le fogják írni, hogy a magyarok lehetetlen dolgokra vállalkoztak, de végül sikeresen megküzdöttek a "pénzvilág Góliátjaival", a birodalmi bürokraták hadseregével, és a dunai árhullámmal is – sorolta, majd kitért arra, hogy a magyarok megvédték a munkahelyeiket és azok százezreit teremtették.

Farkasszemet nézve a fél világgal, saját nemzeti alkotmányt alkottak, visszatértek a keresztény gyökereikhez és egyesítették a Kárpát-medencében feldarabolt és a világban szétszórt nemzetüket – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Orbán: még négy évet kérünk

Megmutattuk, hogy lehet összefogással és nem csak erőszakkal, vérrel és fegyverrel történelmet írni – jelentette ki, majd hozzátette: most következhet "e nagyszerű történet" második fejezete.

Magasba a zászlókat, fel győzelemre!

Az április 6-i választásról azt mondta: bár a Fidesz-KDNP az esélyes, az esélyesség még nem győzelem, azért dolgozni kell. Az esélyt be is kell váltani, mert nincs olyan esély, amelyet ne lehetne eljátszani – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor szerint aki megosztja szavazatát, az egységet bont. "Egységben az erő, egy a tábor, egy a zászló! Csak a Fidesz!" – buzdított a pártelnök-miniszterelnök. "Magasba a zászlókat, fel győzelemre! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!" – zárta mintegy húszperces beszédét.

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hetöndöe
Erre szokták mondani:ne kéregess,menj el végre dolgozni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
pityuka
Ezért a négyért is nagy árat fizetett az ország. Börtönbe veletek maffiózók.
pityuka
@lenhardtibolya: Adjon az Isten... több eszet magának is.
nezelodo
Hát... Én sokkal bőkezűbben mérném...
lenhardtibolya
@pityuka: Nem ártana, ha megtanulná tisztelni mások véleményét. Nem hinném, hogy attól lesz valakinek "több esze" hogy éppen magával fúj egy követ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.