Az V. kerület polgármestere és helyettese – a feleségekkel együtt – három luxus lakást birtokol egy budai lakóparkban – írja az Index.
Rogán Antalnak a napokban jutott eszébe, hogy nem 50, hanem 100 százalékban tulajdonosa egy 149 négyzetméteres budai ingatlannak. Egy MSZP-s szórólap arra is felhívta a figyelmet, hogy az V. kerületi polgármester feleségének is van egy különálló ingatlana ugyanabban a budai lakóparkban.
Rogán Antal 2009 óta úgy tüntetett fel egy 149 nm-es II. kerületi ingatlant vagyonnyilatkozataiban, mintha az 50 százalékban lenne az ő tulajdona. Valójában viszont a földhivatali nyilvántartás szerint végig ő volt az ingatlan egyedüli tulajdonosa – olvasható az Index cikkében.
Ugyanebben az épületegyüttesben Rogán feleségének is van egy ingatlana, amiben 52 százalékos tulajdonjoggal rendelkezik. Az Együtt-PM szombati közleménye szerint ennek a lakásnak a másik tulajdonosa Rogán alpolgármestere, Puskás András élettársa, Deák Annamária.
43 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Aki a vagyonbevallásában nem tünteti fel a vagyonát, az bűnhődjön egyformán. Aki közvagyon tulajdonít el, az is. Aki nőt ver, az is. Aki törvényt sért az feleljen a törvény előtt, bármelyik párthoz tartozik.
Új hozzászólás