Önkritikusan beszélt a választási eredményről az ATV-ben Botka László választmányi elnök.
Az ellenzéki létben egyetlen pozitívum van, van négy évünk építkezni, ehhez nagyon gyorsan le kell vonni a választások tanulságait – mondta Botka László, az MSZP választmányi elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtök este.
„Egy választási vereség után minden okunk és jogunk megvan azt önkritikára, nem volt elég, amit felmutattunk" – mondta. Szerinte a választási eredményekből látszik, hogy a Fideszben csalódottak többsége nem az MSZP-t választotta.
„A baloldal veresége azt jelenti, hogy az emberek nem bennünk látták a jövőt" – mondta. Ennek személyi, stílusbeli, hitelességbeli okai is vannak. Kifelé akkor tudnak hitelesek lenni, ha a vereség után nem magyarázkodnak, hanem elmondják, hogy tanultak a hibákból" – írja összefoglalójában az Origo.
19 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Én csípem a mestert de hátrébb kell lépnie , a fleto nem tényező többé ( ez bebizonyosodott ) a DK nem tudom mennyire tényező ,szerintem egyedül indulva nem jutottak volna be .A bajnainak lehet némi esélye megszorongatni valahogyan
2018-ban az orbánt mert egyedül ő az akinek még mindig van respektje kint -bent egyaránt . Az ep választásokon kapunk újabb visszajelzést ,de utána lépni kell .
Nem vette észre a baloldal, hogy nem jó politika az, amikor csak kizárólag a másikat fikázzák, de ők nem tudnak az emberek közelébe jutni. Rossz volt a kommunikáció, a szervezettség, nem volt megfelelő alternatíva. Ezen kell a jövőben változtatni.
Ő még egy "nemszoci" számára is karizmatikus személy,felvirágoztatta Szegedet/ némi szerb hátszéllel:-))/,s biztos vagyok benne,hogy Fletót nem engedte volna "ámokfutni". Válasz erre Tetszik Jelentem ma, 12:31
Ui:-propi!
Lenyúljátok a HVG cikket,s sajátként új címet adtok neki!
Nem egy fair eljárás!
Az hogy Ront végre kirúgták a francba,már elkésett reakció volt.
Ami elment 2002-ben,az már nem "ül" 12 év után..
főleg akkor utálom, amikor összehúzza a száját, aztán mosolyogva nyel egyet, és akkor marha hülyén néz ki.
Az viszont mindenképpen az ő felelőssége,hogy nem volt ereje nemet mondani a komcsi ősbölényeknek!
Lendvai,Szekeres,meg a bront tudja,kik irányították a háttérből.
Nem igaz,hogy nem fogta fel,hogy minden politikai formáció egy.egy gazdasági háttérerő
előretolt "arca".
Egész egyszerűen a piacnak,a megfelelő gazdasági köröknek az Orbán-féle politika
válik hasznára.
Komolyabb háttérelemzéseket igényel egy politikai csatározás,minthogy elkezdjük az ígérgetést.
A mai világban természetesen igen nagy tért nyert az elkeseredett emberek populista,
demagóg megvezetése,de a tömeg arra mozdul,amerre irányítják.
Alulról való építkezés:
Ami eleddig is hiányzott,a megszűnt ifjúsági szervezetek helyetti alternatíva.
A komcsiktól legalább azt át lehetett volna venni,hogy már 10-12 éves korukban megszólítják az ifjúságot!
Az úttörő szervezetek mintájára szervezni a most még igencsak gyerekcipőben járó
cserkészeket.
Nem erőszakosan,de kitartóan!
Előadásokat szervezni,történelmünk mélyebb megismertetését előtérbe helyezni.
A mostani "facebook" korosztály nihilista viselkedésének célirányt mutatni.
Nehéz meló lesz,mert 25 éve alatt felnőtt egy olyan generáció,akiknek már szintén gyerekeik vannak,s kik nemigen tudnak értelmes választ adni a saját gyerekeik kérdéseire.
Megtalálni az anyagi forrásokat a volt MHSZ helyetti közösség létrehozására.
EZ a "fő eredménye" a gengeszterváltásnak,hogy az anyagi hajsza,a létbizonytalanság nem összekovácsolta,hanem szétszórta a korábbi munkahelyi,baráti közösségeket.
Márpedig,egyedül nem megy!
Még egy tanács: - a győzelem titka,jól kell megválasztani az ellenfelet.
A Fideszt csak láncszemenként tudják lebontani.
S nem a legerősebb láncszemet kell támadni,hanem a leggyengébbet!
Ui:- minden tiszteletem az öregeké/ Jééézus már én is odatartozom/ de ne a 70 feletti korosztályra építsenek a politikában,az legyen a megnyert csata SZOCIÁLPOLITIKAI része.
Az viszont igaz hogy 2018 ra egy erős hiteles civil embert kell találni a baloldalnak. Ebbe a képbe Botka sem fér bele. Teljesen nulláról kell indulni egy civil szakemberrel. Az se baj ha nő az illető sőt... A lényeg hogy fedhetetlen legyen, ne vetüljön rá a korrupció árnya és értse a dolgát. Ez az egyetlen esély, egy új arc.
Minden fanatikus fideszes csak addig fideszes amíg be nem kerül a darálóba amihez bizony mindenkinek szépen kiépített út vezet .
Új hozzászólás