Nem lehet népszavazást tartani a paksi atomerőmű bővítéséről – döntött a Kúria, miután helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát.

A Kúria honlapján olvasható közlemény szerint a testület azért utasította el a kérelmet, mert – egyetértve az NVB-vel – úgy találta, hogy az alaptörvény értelmében nem lehet országos népszavazást tartani nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről.

A Szigetvári Viktor, az Együtt – a Korszakváltók Pártja társelnöke és Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért Párt társelnöke által benyújtott kérdés úgy hangzott: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az államadósságot növelő hitelből ne épüljenek új atomerőművi blokkok Magyarországon?"

A NVB február közepén hozta meg döntését arról, hogy elutasítja a két politikus közös, az atomerőművi blokkok építése ügyében tett népszavazási kérdésének hitelesítését. A kérelmezők ezután a Kúriánál felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a bizottsági döntés ellen, ám a Kúria hétfőn meghozott határozatában a Nemzeti Választási Bizottság határozatát hagyta helyben.

A közlemény szerint a Kúria rögzítette, hogy az alaptörvény alapján nem bocsátható népszavazásra olyan kérdés, amely hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségre, illetve az e kötelezettséget is tartalmazó törvények tartalmára vonatkozik.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
persze, hogy nem lehet, mert még a végén az derülne ki, hogy ezt a bulit elbukják...
ez pediglen egy rendes maffiózónál nem megengedett esemény.
human
Én sem pártolom a népszavazást ebben az ügyben, mert ehhez a választók tényleg nem értenek. A baj viszont az, hogy egy széleskörű szakmai egyeztetésnek kellett volna megelőznie az egészet. Külön csapatnak kellett volna tanulmányt készítenie a technikai részről és a finanszírozási, megállapodási részről. Ennek semmi nyoma. Mintha csak úgy álmából felriadva döntött volna Orbán Paks II. orosz hitelből való megépítéséről. Ez nem csak felelőtlen, hanem veszélyes lépés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.