Egy éven belül háromszor emelkedik a pedagógusok bére – mondta februárban Hoffmann Rózsa távozó köznevelési államtitkár, aki szerint ilyen mértékű fizetésemelésre évek óta nem volt példa – írja az eduline.hu.

"A teljes béremelés egy tízszeletes torta. Ebből hat szeletet tavaly szeptemberben már megkaptunk, idén szeptemberben jön még egy szelet, 2015, 2016 és 2017 szeptemberében pedig még egy-egy" – iskolai matekpéldával magyarázta el a pedagógusok béremelésének ütemezését az eduline-nak az egyik budapesti gimnázium igazgatóhelyettese.

Tavaly szeptemberben a 2013 és 2017 közötti időszakra tervezett, teljes béremelésnek a hatvan százalékát kapták meg, a maradékot pedig négy évre osztották el.

A legrosszabbul a középfokú végzettségűek járnak, ők gyakorlatilag meg sem fogják érezni a szeptemberi béremelést: jelenleg 120 277 forintos bruttó bérük van, szeptembertől 120 683 forintból gazdálkodhatnak. Az alapszakosok 160 167 forintos bruttó bére ötezer forinttal, 165 749 forintra emelkedik, míg a mesterdiplomásoké 175 493 forintról 182 294 forintra nő – olvasható a lap cikkében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.